
hírek

Podmaniczky-s siker a szépíró versenyen
A Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács és a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány – mint a Tanács adminisztratív és végrehajtó szerve – ötödik alkalommal hirdetett országos szépen író versenyt Magyarországon működő közoktatási intézmények és határon túli, magyar nyelvű oktatásban részesülő sajátos nevelési igényű (SNI) és beilleszkedési, tanulási, magatartási (BTM) nehézségekkel küzdő gyermekek számára.
A verseny célja a kézírás fontosságára való figyelemfelhívás, a sajátos nevelési igényű gyermekek pozitív megerősítése volt. Fontosságának elismerése is egyben, hogy Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége idén is elvállalta a fővédnökséget, mert hitvallása szerint: „Aki kézen fog egy gyermeket, máris tett valamit a jövőért.”
Az országos verseny budapesti fordulóját a csepeli Nagy Imre Általános Művelődési Központban rendezték 2016. március 18-án. A diagnosztizáltan sajátos nevelési igényű, illetve beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral küzdő, 1-12. osztályos tanulók versenyére összesen 9618 diák jelentkezett az ország minden pontjáról, valamint Szlovákiából és Szerbiából.
Az elődöntőket a résztvevő iskolák maguk bonyolították, a gyerekek feladata egy megadott szöveg másolása volt. A legszebb írások írói jutottak a megyei/budapesti fordulóba, ahol egy újabb szöveggel kellett megbirkózniuk. A fővárosi versenyen Rákosmentét Király Alexandra és Takács Kamilla, a Podmaniczky Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói képviselték. Király Alexandra a budapesti fordulóban az előkelő első helyezést szerezte meg, így bekerült az országos döntőbe. A feladatok elbírálásában különböző művészeti ágak elismert képviselői vettek részt. A zsűriben foglalt helyet a kerületünkben élő Babusa János szobrászművész is.


Indul a Teszedd
Hatodik alkalommal, április 18-ától rendezik meg az ország legnagyobb szemétgyűjtési mozgalmát, a Teszedd akciót. Az esemény célja hogy szemétszedő csoportok alakulnak akik az általuk kiválasztott körzetben az erre a célra kiosztott zsákokban összegyűjtik az eldobott hulladékot. A szemét eltüntetésén kívül, fontos hogy növeljék az emberek érzékenységét a természet iránt.
Az április 28 és május 1-je között szervezett hulladékgyűjtési programra előzetesen április 18án éjfélig lehet regisztrálni. Az idei TeSzedd! meghirdetése óta, azaz bő egy hét alatt több mint 15 ezer önkéntes 140 szemetes helyszínnel csatlakozott a kezdeményezéshez. A szemétszedéshez szükséges felszereléseket, kesztyűt és zsákot a szervezők biztosítják a résztvevőknek, az önkénteseknek nincs más dolguk mint szemetet szedni, azonban ennek is megvannak a szabályai.
Az akcióhoz mindhárom napon a helyszínen is lehet csatlakozni, így a korábbi évek tapasztalatai alapján akár 60-70 ezerrel is többen vehetnek részt a munkában, mint ahányan előzetesen jelentkeztek.


Közlemények
A Jobbik március 16-ai sajtótájékozatóján elhangzottakra Dunai Mónika, Rákosmente FIDESZ-KDNP-s képviselő a következő közleménnyel reagált:
Sem migránsok, sem befogadó állomások nem lesznek Rákosmentén!
A Fidesz garancia arra, hogy nem lesznek bevándorlók Magyarországon, így Rákosmentén sem.
Rákosmente Önkormányzata is megszavazta a kötelező betelepítési kvóta elleni határozati javaslatot. Ezért érthetetlen a helyi Jobbik akciója. Számukra is világossá tettük: nem fogjuk engedni, hogy mások mondják meg nekünk, kit engedjünk be a házunkba és a hazánkba, kivel éljünk együtt, s kivel osszuk meg az országunkat. Ezért a kényszerbetelepítést elutasítjuk, és nem fogunk engedni se zsarolásnak, se fenyegetésnek. Erre maga a Fidesz a garancia.
Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő, valamint Nótin Tamás jobbikos önkormányzati képviselő március 17-én a következő közleményt adták közre:
Nem szavakban vállalt garanciákra, hanem tettekre van szükség
A Jobbik Magyarországért Mozgalom tegnap kijelentette: több jel is arra utal, hogy a fideszes tervek között szerepelhet egy migránsokat befogadó állomás létesítése Budapesten, a XVII. kerületben. Az erre utaló egyik erős jel, hogy – ellentétben több fideszes vezetésű budapesti kerülettel, ahol elfogadták a Jobbik javaslatát, és a képviselő-testület elutasította a visszatoloncolások és a migránsokat befogadó állomások létesítésének a lehetőségét – Rákosmentén, a XVII. kerületi testület, élén a polgármesterrel nem szavazta meg ezt a javaslatot.
Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője riogatásnak nevezte a Jobbik felvetését, és kijelentette, „a Fidesz a garancia arra, hogy nem lesznek bevándorlók Magyarországon, így Rákosmentén sem”.
Igen, a Fidesz volt a garancia arra is, hogy külföldiek nem vásárolhatnak Magyarországon földet. Emlékezzünk csak Orbán Viktor szavaira: „Önök biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz, és abban az én munkám is ott lesz, addig Magyarországon külföldiek – akármit döntenek Brüsszelben – itt soha termőföldet nem fognak vásárolni.” Ehhez képest ma már az állami földekből is bevásárolhatnak a külföldiek, Vas, Zala és Somogy megyékben külföldi volt a legnagyobb földvásárló az állami földárveréseken. Ennyit ér a Fidesz garanciája.
A XVII. kerületi önkormányzati mai ülésén a Fidesz–KDNP képviselőinek szavazataival levették a napirendről a Jobbik ismételten benyújtott javaslatát, hogy a képviselő-testület utasítsa el egy migrációs befogadó állomás létesítését a kerületben és ezzel együtt a migránsok visszatoloncolását Magyarországra a többi európai uniós országból. Nem szavaztak róla, ezzel meghagyva a lehetőséget egy befogadó állomás építésének.
Rákosmente polgárainak nem szavakban vállalt garanciákra, hanem tettekre van szüksége. Nem kérünk egy migránsokat befogadó állomásból! Nem kérünk a visszatoloncolt migránsok tömegéből!
Szilágyi György országgyűlési képviselő és Nótin Tamás XVII. kerületi önkormányzati képviselő
Dunai Mónika, Rákosmente FIDESZ-KDNP-s országgyűlési képviselője a Jobbik közleményére a következő közleménnyel reagált. Ezt is szó szerint idézzük:
Miközben országszerte sorra zárjuk be a menekültszállásokat, mert határozott célunk, hogy ne legyen egyetlen illegális bevándorló és így menekülttábor sem Magyarországon, a Jobbik egy rákosmenti menekülttábor képtelen víziójával riogat.
Nekünk, a Fidesz és a KDNP rákosmenti politikusainak a magyar emberek, kiemelten a rákosmentiek biztonsága a legfontosabb, az illegális bevándorlás megállítása mellett mi eltántoríthatatlanul kiállunk!
Riogatás, hisztériakeltés helyett olyan felelős migrációs politikát kell folytatni, hogy Magyarországon se betelepített migránsok, se gazdasági bevándorlók ne legyenek, ezért teszünk nap mint nap megfeszített erővel:
ezért építettük a határzárat, ezért szigorítottuk jelentősen a bevándorlási jogszabályokat, ezt a célt szolgálja a rendőri és katonai határvédelem bevezetése is.
Országgyűlési képviselőként a helyi képviselő-testület fideszes-kdnp-s vezetésével és tagjaival támogatjuk a kormány törekvéseit a kötelező betelepítési kvóta elleni küzdelemben, népszavazással szeretnénk kikérni a magyarok és itt helyben minden rákosmenti véleményét arról, hogy akarják-e a bevándorlók kötelező betelepítését hazánkba.
Arra kérek minden rákosmentén élőt, hogy szavazzanak nemmel a bevándorlók betelepítésére, védjük meg közösen az ország függetlenségét!


Csonkapapi lesz Rákosmente új testvérvárosa
Gyergyószentmiklós, Lovran és Krosnoi Járás után Csonkapapi lesz a következő testvérvárosa Rákosmentének. Kerületünk már több alkalommal nyújtott segítséget Csonkapapinak. A közadakozásból tavaly decemberben a kárpátaljai község fő utcájába.n tudták kiépíteni a közvilágítást.
A közös együttműködés folytatásaként Csonkapapival testvér települési kapcsolatot kezdeményezett a városvezetés. Ezzel kapcsolatban Riz Levente polgármester március 14-én egy szándéknyilatkozatot is aláírt, amelyet az önkormányzat képviselő-testülete is megerősített. A szándéknyilatkozat már elkészült, a testvérvárosi szerződést a tervek szerint augusztus 20-án írják majd alá a felek.


Nem lesz befogadó állomás Rákosmentén
A januári testületi ülésen foglalkoztak először Rákosmente képviselői a migráns-válsággal, amelyen a városvezetők egy határozattal utasították el, - az EU által tervezett- kötelező bevándorlási betelepítési kvótát. Az előterjesztéshez Nótin Tamás jobbikos képviselő csatolt módosító indítványt, melyben azt fogalmazta meg: Rákosmente foglaljon állást abban, hogy elutasítja az esetlegesen visszatoloncolt migránsokat és – adott esetben – egy kerületi, bevándorlókat befogadó állomás létesítését. A módosító indítványt a többség elutasította, mivel – ahogy Riz Levente polgármester fogalmazott – az eredeti határozat ezeket is kizárja.
Március 16-án a Jobbik helyi szervezete sajtótájékoztatót tartott a Polgármesteri Hivatal előtt, amelyen Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő elmondta: a Jobbik minden eszközzel tiltakozni fog, hogy Rákosmentén migrációs befogadó központot hozzanak létre, mert – idézzük – „több jel is mutat arra, hogy minden valószínség szerint a kormánynak vannak ilyen szándékai.”
Nótin Tamás, Rákosmente jobbikos önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: kiegészítő módosító indítványát újfent a testület elé viszi.
Nótin Tamás március 17-én tehát – előterjesztés formájában - újfent benyújtotta módosító indítványát Rákosmente testülete elé. A városvezetők szavazással úgy döntöttek, az előterjesztést kiveszik a napirendi pontok közül, mivel – ahogy Riz Levente fogalmazott – soha nem volt szó arról, hogy Rákosmentén befogadó állomás épüljön. A Jobbik riogatja a rákosmentieket. Ez egy hazugság, felháborító, aljas politikai haszonszerzés.
Nótin Tamás napirend utáni hozzászólásban elmondta: nézete szerint hiba volt levenni előterjesztését az ülés napirendjéről.


A márciusi testületi ülés lakosságot érintő információi
Riz Levente polgármester mindjárt a képviselőtestületi ülés kezdetén reagált a Jobbik Magyarországért Mozgalom vádjaira és feltételezéseire. Mint azt nyomatékosan kihangsúlyozta: semmi valóságalapja nincsen annak, amivel a Jobbik március 16-án sajtótájékoztató keretében riogatta és megtévesztette a Rákosmentén élőket, nevezetesen, hogy a Kormány a XVII. kerületben új idegenrendészeti objektumot, migrációs befogadó központot hozna létre a városvezetés asszisztálásával. A városvezető elmondta: pontosan a Fidesz az, amely élen jár a menekültek elleni védekezésben, Magyarország képviseli ezzel kapcsolatban a leghatározottabb álláspontot.
Szó sem volt tehát soha arról, hogy Rákosmentén bármikor bármilyen menekült létesítmény kerüljön elhelyezésre. A kvótaellenes petíciót több mint tízezren írták alá itt a kerületben. Riz Levente személyesen garantálta, hogy amíg ő lesz a polgármester Rákosmentén, nem lesz menekülttábor a kerületben.
A nagy történelmi egyházak közül a református és az evangélikus már alapított óvodát Rákosmentén, katolikus óvodája viszont ez idáig még nem volt a kerületnek. Ennek kapcsán az Önkormányzat hosszas egyeztetéseket folytatott az Esztergom-budapesti Főegyházmegyével és Erdő Péter bíborossal, végül pedig sikerült megállapodni abban, hogy az Akácvirág utca 36. szám alatti üresen álló épületben, amely korábban alsó tagozatos iskolai valamint óvodai célokat is szolgált, alkalmas lehet a katolikus óvoda megalapítására. Az új intézmény átadása egyúttal közel száz kisgyermek-férőhelyet is teremt a kerületben, hiszen az épületben négy csoport kialakítására van lehetőség. Az intézmény szervezetileg várhatóan a Pál Apostol Katolikus Általános iskola és Gimnázium részét képezi majd, tehát az Önkormányzat az épület használati jogát határozatlan időre átadja a katolikus egyháznak.
A képviselőtestület napirendjén van egy rákoskeresztúri város rehabilitációs projekt, amely a kerület központjában a Szent Kereszt tér és a vele szemközt lévő élelmiszer áruház közötti terület rendbetételét célozza. A Fővárosi Önkormányzat TÉR-KÖZ pályázatán ehhez már nyert a városvezetés 29 millió forintot, amelyet egy jelentős mértékű önrésszel fog majd kiegészíteni. Az előzetes tervek alapján a felújított tér középpontjában helyet fog kapni egy olyan alkotás, amely felidézi a régi Rákoskeresztúr hangulatát. Ez az építmény a hajdani keresztúri utcaképet és a katolikus templomot száz évvel ezelőtti állapotában tükrözi le a térburkolatra a szanálás előtti Rákoskeresztúr mementójaként, erkölcsi elégtételt is nyújtva egyúttal az érintetteknek. A renovált területrészen egyébként növekszik a zöldfelületek aránya, biztosítva a kerületbeliek nyugodt pihenését, felüdülését. Az önkormányzat arra törekszik, hogy augusztus 20-ig, azaz a Keresztúr nevű települések találkozójáig befejeződjenek a térfelújítással kapcsolatos munkálatok. A város rehabilitáció másik elemeként Rákoskerten hamarosan lebontják a régi orvosi rendelő épületét, hiszen a rendelés átköltözött az új egészségcentrumba. Az egykori épület helyén és annak környezetében kezdetét veszi egy új rákoskerti főtér kialakítása. Rákoscsabán a hajdani piactéri pavilonokat már el is tüntették, legkésőbb az őszi időszak közepére ott is befejeződnek majd az átalakítási munkálatok. Nemcsak a közterületek fognak azonban a kerületrészben megújulni, hanem a Péceli út 190. szám alatti orvosi rendelő is. Rákosligeten alapozó szakban van az építkezés, a régi, VIII. utcai iskola helyén ugyanis egy új lakás- és szolgáltatási funkcióval egyaránt ellátott épület létesül. Ezután pedig a Hősök terét fogja rendbe tenni a városvezetés. Elbontják az ott lévő pavilonokat is, parkosítanak, és új parkolóhelyeket alakítanak ki a területen. 2017-ben remélhetőleg a Gregor iskola régi épülete is megújulhat.
Március 4-én Szikszó Sándor rendőrkapitány összegezte a 2015-ös esztendő rendőrséget érintő történéseit, amelyből kiderült, hogy az állomány tagjai rendkívül sikeres évet tudhattak maguk mögött. A regisztrált bűncselekmények száma 20%-kal, míg a közterületen regisztrált bűncselekmények száma 25%-kal, a lopások száma 35 %-kal, a gépjárműlopások száma 33 %-kal, a zárt gépjármű feltöréseinek száma pedig 60%-kal csökkent az előző évhez viszonyítva 2015-ben. Tavaly az eddigi adatokhoz képest 48%-kal kevesebb lakásbetörést, és 54% kevesebb rongálást regisztráltak.
A kárpátaljai Csonkapapi községgel testvér települési kapcsolatot kezdeményezett Rákosmente városvezetése, ezzel kapcsolatban Riz Levente polgármester március 14-én egy szándéknyilatkozatot is aláírt, amelyet az önkormányzat képviselőtestülete is megerősített. A testvér települési megállapodást az érintett felek augusztus 20-i nemzeti ünnepen szignózzák majd. Mindezek előzményeként tavaly indult útjára ugyanis egy kezdeményezés annak érdekében, hogy a kárpátaljai településeket támogassák az anyaországi települések, hiszen ott a legnagyobb a baj és a szegénység. Ehhez Rákosmente önkormányzata is csatlakozott Csonkapapi község felkarolásával. A közadakozás első körben sikeresen lezárult, ebből megoldották Csonkapapi főutcájának közvilágítását, továbbá a falucska óvodája is iskolája is sok-sok hasznos eszközzel gyarapodhatott. Az idei esztendőben az iskolai tornapadló felújítását tűzte ki célul Rákosmente önkormányzata, sok egyéb hasznos és segítő törekvéssel egyetemben.


Honvédelmi díjat kapott Riz Levente polgármester
Nemzeti ünnepünk alkalmából tartott ünnepséget a Honvédelmi Minisztérium a társadalmi és a nyugállományú szervezetek képviselői részére március 10-én a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban. A jelölő egyesületek és a Honvédelmi Minisztérium megítélése alapján Riz Levente, kerületünk polgármestere a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát vehette át a rendezvényen, a honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett áldozatos munkájának elismeréseként.


Március 15. Rákoscsaba
Március 14-én este a Csaba Vezér Téri Kossuth szobornál gyülekeztek a rákoscsabaiak, Rákosmente tisztségviselői, polgárai, tisztelegve az 1848-as szabadságharc és forradalom eseményei előtt. A hagyományokhoz híven az ünnepséget a Rákoscsabai Polgári Kör szervezte.
Megannyi nemzeti színű zászló a kerámiakokárda emlékműnél, mellette huszárlovasok a téren. Ez a látvány fogadta a megemlékezőket Rákoscsabán március 14-én a Kossuth szobornál.
A Himnusz közös eléneklését követően a Zrínyi Miklós Általános Iskola tanulói nemzeti ünnepünk előestéjén az 1848/49-es évek történéseit elevenítették fel időrendben.
Műsorukban felidézték a Petőfi által megfogalmazott, hazánkat érintő örök érvényű igazságokat, előadásukban felhangzott a 12 pont is.
A tanulókat Kovács Zsuzsa és Szanyi Dezső pedagógusok készítették fel. Virág Mihály rákoscsabai önkormányzati képviselő ünnepi beszédében visszalapozott 168 évet az időben és felidézte a márciusi ifjak példaértékű cselekedeteit. Hangsúlyozta: A ma valóságában 1848 üzenete a nemzet dalával bennünk él, benne az elszánt és tántoríthatatlan keresztény hittel.
Legfőbb feladatunk a ránk bízott nemzeti értékek feletti gondoskodás. – tette hozzá a képviselő. A tisztelet és hála virágait a szobornál a Rákoscsabai Polgári Kör, az önkormányzat nevében Riz Levente polgármester és Fohsz Tivadar alpolgármester, Dunai Mónika országgyűlési képviselő, kerületünk civil szervezeteinek, politika pártjainak, közintézményeinek és egyházainak képviselői, továbbá a polgárok helyezték el. A megemlékezők a Szózat és a Székely Himnusz eléneklése után a Csaba Házba vonultak, ahol Horváth Tamás alpolgármester mondott pohárköszöntőt.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.