
hírek

Szavazzon! Melyik rákosmenti közterület szépüljön meg?
A Megszépül a városom elnevezésű projekt szervezői tavaly harmadik alkalommal indították útjára országos programjukat, amelynek célja mindennapi életterünk szebbé tétele volt. A program mögött álló építőipari cégek annak a vidéki városnak, vagy budapesti kerületnek egy kiválasztott közterületét újítják meg idén, amely 2015. szeptember 2. és 2016. január 10. között a legtöbb szavazatot kapta. A közönségszavazást nagy fölénnyel Rákosmente nyerte 34.536 szavazattal. Az Önkormányzat pedig a kerületiekre bízza, hogy az alábbi közterületek közül melyik újuljon meg.
A lehetőségek:
a.)A Rákos-patak parti bicikliút mellett sporteszközök telepítése
b.) Az Aranykút utcai játszótér fejlesztése sporteszközökkel
c.) A Kósa Pál téri játszótér fejlesztése sporteszközökkel
d.) A Köszörűs téri játszótér fejlesztése sporteszközökkel
e.) Az Ede utcai játszótér fejlesztése sporteszközökkel
Szavazni az alábbi linken lehet, a felhívást pedig a honlap jobb szélén találják:
A voksolás április 1.-től április 24.-ig tart. Ezt követően a legtöbb szavazatot kapott közterületen megkezdődnek a munkálatok. A weboldalon újraszavazni két óránként lehetséges.


Ismét bajnok a Rákoshegyi VSE női tekecsapata
A Női Szuperliga bajnokságban, három fordulóval a vége előtt matematikailag is bebiztosították újabb bajnoki címüket a rákoshegyi tekések. Április 2-án ugyanis 5:3-ra győztek Siófokon, így zsinórban negyedszer is női csapatbajnok a Rákoshegyi VSE! A lányok feltették a koronát az egész éves teljesítményükre, hiszen a bajnoki cím besöprése mellett új csapatpálya-csúcsot ütöttek Siófokon. Emellett pedig Méhész Anita új egyéni rekordjával – 663 fával – pályacsúcsot állított fel. Bajnokavatás, valamint ünnepélyes érem- és kupaátadás az utolsó fordulóban, április 30-án lesz az FTC tekepályán.


20 esztendős a Keresztúri Szlovák Asszonykórus
A 20 éves Keresztúri Szlovák Asszonykórust köszöntötték április 2-án, a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A nagyszabású gálát a XVII. kerületi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezte.
Bokor Jutta operaénekes és Sindzsi Fudzsina zongoraművész közreműködésével csendült fel az a 8 népdal, amelyet Bartók Béla itt Rákoskeresztúron gyűjtött. Ez is azt igazolja, hogy milyen virágzó népi kultúrája volt egykoron Rákoskeresztúrnak, amit a XVII. kerületi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Keresztúri Szlovák Asszonykórusa a mai napig is ápol.
A dalkör, amelyet Linkéné Gácsi Éva vezet, idén ünnepli alapításának 20 éves jubileumát. Ez alkalomból köszöntötték őket a szomszéd települések: Nagytarcsa és Ecser szlovák hagyományőrzői, valamint a Keresztúr Hagyományőrző Kör tagjai.
Az ünnepség végén az asszonyokat egyenként köszöntötték, akik tizenketten maradtak. Sokan betegek, vagy az évek során elvesztettük őket. Munkájukat Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke is méltatta. Az asszonyok országos arany minősítést szereztek, továbbá kiadtak két lemezt és egy kottagyűjteményt is.


Szemétszedési akció a Madárdombon
Közel százan gyűltek össze április 2-án délelőtt, hogy megtisztítsák az Akadémia-Újtelep és a Madárdomb között elterülő parkos részt. A szemétgyűjtés ötlete a környék kutyatartóitól származott, akik rendszeresen találkoznak ezen a területen. A kezdeményezés mellé állt Koszorúsné Tóth Katalin, önkormányzati képviselő, aki a Rákosmente Kft. által biztosított konténert, a zsákokat, és a kesztyűket finanszírozta.
A résztvevők a Gyurgyalag és az Aranylúd utca sarkán gyülekeztek, akadt olyan is, aki talicskával és szerszámokkal érkezett. A rövid eligazítást követően megkezdődött a munka. A zsákok gyorsan megteltek szeméttel, majd belekerültek a Rákosmente Kft. által biztosított konténerbe. Zöldhulladék is akadt bőven, ezeket külön gyűjtötték össze a résztvevők.
A munka végeztével a lelkes szemétszedők bográcsozással avatták fel a megtisztított területet.


Hetven év feletti művészek kiállítása
A rákosmenti doyeneknek, avagy a kerületben élő, 70 év feletti képző-és iparművészeknek nyílt kiállítása az Erdős Renée Házban. Az április 2-án nyílt tárlaton tizenhárom művész 5-5 alkotását mutatja be a közönségnek egészen április 30-ig.
Rézkarcok, pasztellképek, festmények, kisplasztikák, fotók, szoboralkotások, érmek, plakettek, porcelánok, grafikák. A kulturális intézmény tereit Ballonyi Pál Margit, Laborcz Mónika, Mecseki Hargita, Szakáll Ágnes, Kiss György, Lakatos József Péter, Benedek József, M. Novák András, Parrag Emil, Rabbie M. Hadie, Ádámffy Pál, Ács József, valamint a kiállított társaság korelnöke, a 93 éves Károlyi Ernő alkotásai töltik be.


Tűz ütött ki a Pesti úti Garzonházban
Fekete füst szállt fel a magasba április 2-án délelőtt a Pesti út 27. szám alatti Garzonházból. Értesüléseink szerint, a lakóépület második emeletén a kukatárolóban keletkezett tűz, amelyet a helyszínre siető tűzoltók eloltottak. Személyi sérülés nem történt, de a lakóknak – a füst miatt – amíg az oltás és a helyszínelés tartott, az utcán kellett várakozniuk.


Több vállalkozói csoport számára lett kötelező az online kassza
További ágazatokra terjeszti ki a kormány az online kasszák használatának kötelezettségét jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Többek között a gépjármű javítással foglalkozó üzletekben, gépjárműalkatrész kiskereskedelemben, táncos szórakozóhelyek is kötelező lesz az online pénztárgépek használata.


Szakmai intézménylátogatás a Vigyázóban
„Közelebb hozzuk Rákosmentét!” címmel szervezett a Budapesti Népművelők Egyesülete szakmai kirándulást a Vigyázó Sándor Művelődési Házba. A március 31-ei látogatás célja az volt, hogy a főváros különféle szegleteiből érkezett szakemberek közelebbről is megismerjék a XVII. kerület közművelődési rendszerét, felépítését.
A szakmai napon Rákosmente Önkormányzatának képviseletében Fohsz Tivadar alpolgármester köszöntötte a vendégeket. Beszédében ismertette a kerület tagozódását, valamint a kulturális intézményekben megtalálható programtípusokat.
A városvezető kiemelte a 2011 júniusától életbe lépett változást is, miszerint az önkormányzat egy intézmény keretébe egyesítette a Vigyázó Művelődési Házat, a Csekovszky Árpád és a Rákoskerti Művelődési Házat, a Rákoshegyi és Rákoscsabai Közösségi Házat, valamint az Erdős Renée Ház Muzeális Gyűjteményt. A több tagintézményből álló, kisebb munkatársi létszámmal dolgozó intézményhálózat egy új szervezetté állt össze, melynek célja, hogy takarékosan, de mégis színvonalasan lássa el az eddigi közművelődési munkát. Az itt folyó tevékenységbe a szakemberek egy 15 perces kisfilmen keresztül nyerhettek betekintést.
Az ún. „kisházakban” zajló munkafolyamatokat Hajnal Csilla szakmai igazgatóhelyettes foglalta össze. Gábor Ilona, a Budapesti Népművelők Egyesületének elnöke az eseményen elmondta: a korábbi fővárosi szakmai látogatások tükrében, itt Rákosmentén a legnagyobb az érdeklődés.
A nap folytatásában a szakemberek bejárták a művelődési házat, majd egy buszos túra keretében látogattak el az öt tagintézménybe.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.