
hírek

Kerületünkben is elindult a Coop olimpiai mozgalom
„Küldjünk egy nagy hajrát Rióba” – ezzel a címmel indult útjára a COOP olimpiai szurkolói mozgalma. Immár 4. alkalommal helyeznek ki az üzletekben úgynevezett „hajrá-szalagokat”, melyekre a vásárlók személyes, buzdító üzeneteket írhatnak. A kampány keretében a sportolókat is közelebb hozzák a lakossághoz: egyes üzletekbe ugyanis olimpikonok látogatnak, így népszerűsítve az akciót.
Benkő Zoltán május 12-én járt Rákoskeresztúr egyik üzletében. A kajakozó két olimpián, Athénban és Pekingben is ott volt, így tudja, hogy a szurkolói üzenet és buzdítás mennyit jelenthet a verseny alatt.
Az üzletbe az Aprófalva Óvoda kicsinyei is ellátogattak, akik egy sportvetélkedővel készültek, melyben Benkő Zoltán kajakozó is közreműködött, és egyúttal a jutalmakat is átadta a gyerekeknek.


Születés Hete 2016
A 14. Születés Hete Fesztivál országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat részeként Rákosmentén is a témához illeszkedő programokkal várták az érintetteket május 8. és 13. között a kerületrészi művelődési házakban. A kínálatban zenekuckó, babamasszázs, filmvetítés, valamint a várandósággal, szüléssel, kisgyermekneveléssel,valamint a párkapcsolatok megszilárdításával foglalkozó előadások egyaránt szerepeltek.


Bringás reggeli a Fő téren
Szendvicsekkel és teával várta Rákosmente Önkormányzata a kerékpárosokat május 12-én a Fő téren. A reggeli mellé kerékpáros ajándékokat kaptak a résztvevők, valamint a Bike Shop jóvoltából lehetőség nyílt a biciklik szakszerű szervizelésére is.
A hagyományos „Bringás reggelivel” a szervezők célja most is az volt, hogy az egészséges életmódra, illetve egy környezetbarát közlekedési eszköz minden napos használatára ösztönözze kerületünk lakóit.
Az eseményre Riz Levente polgármester is kerékpárral érkezett, népszerűsítve a sportos életmódot. A rákosmenti bringások életét jelentősen megkönnyíti, hogy a kerületet behálózzák a kerékpárutak. Ez azonban csak a kezdet, - tudtuk meg a városvezetőtől -, hiszen kiírták a pályázatokat, így hamarosan 100százalékosan is megteremtődhet a kerékpáros kapcsolat a fővárossal.


Az Országos Mentőszolgálat születésnapja
1948. május 10-én alakult meg az Országos Mentőszolgálat. Ebből az alkalomból kitüntetéseket, pénzjutalmakat adnak át a mentésben élenjáró orvosoknak, mentősöknek, egészségügyi dolgozóknak.
A magyar mentés olyan jelkép, amely kifejezi a társadalom szolidaritásba vetett hitét, hiszen a rászorulók kortól, nemtől, anyagiaktól függetlenül megkapják a segítséget. Hangsúlyozta Ónodi- Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár.
Napjainkban az Országos Mentőszolgálat irányítja a különböző mentőszervezetek működését, szakembereket képez, valamint országszerte oktatja a mentéstant. Az ország 230 mentőállomásán 7000 mentődolgozó tevékenykedik.
A mentőegységek az elmúlt évben közel 1 millió beteget láttak el, és ez idő alatt a mentő gépkocsik több mint 33 millió kilométert tettek meg.


Halász Judittal zárták a Tündér évét a Diadalban
Egyik legkedveltebb dalával, a Bóbitával várták a diadalos gyermekek Halász Juditot a Tündér éve könyvtári tanév díjkiosztó gáláján. A tanulók szűnni nem akaró tapssal köszöntötték az énekesnőt, aki a mai napig megigézi a gyermekeket és felnőtteket egyaránt.
A művésznő ritkán tesz eleget az iskolák meghívásának, most azonban elfogadta a felkérést, hisz mint mondta, nagyon szeret ilyen helyzetben találkozni a gyerekekkel, valamint rendkívül fontosnak tartja a könyvtárakat és az olvasást.
A díjkiosztó gálán mindenki Jutka nénije adta át a gyermekeknek a kézjegyével ellátott okleveleket. Az iskolában már hagyománnyá vált, hogy minden tanévben más-más mesehőst választanak a könyvtári év témájának. Idén a tündérek voltak a főszereplők.
Volt olyan gyermek is, aki az egész listát, vagyis 21 könyvet olvasott el. Az olvasóverseny mellett jelmez, pontvadász, barkácsoló, valamint rajz-és könyvtárhasználati verseny kalauzolta el a gyerekeket a mesék birodalmába. A gálán díjazták az olvasás bajnokait és a legtöbbet olvasó osztályt is.
A verseny októbertől áprilisig tartott. A 40 legügyesebb olvasó egy tanulmányi kiránduláson vehet részt a könyvtár szervezésében.


Felvidéken jártak a Kossuth iskola diákjai
A rákoskerti Kossuth Lajos Általános Iskola immár negyedik éve pályázik sikeresen a Határtalanul programra. Az intézmény 7. osztályos diákjai ezúttal Felvidékre látogattak áprilisban, erről pedig május 10-én tartottak élménybeszámolót.
Prezentációval készültek a hetedikes diákok, hiszen a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói nemrégiben Felvidékén jártak a Határtalanul program keretében. A pályázat lehetővé teszi, hogy az itteni oktatási intézmények ellátogassanak külföldre, magyar lakta településekre. A program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. Április 21-én indultak a három napos felvidéki kirándulásra, ahol a közel 40 diák számos élménnyel gazdagodott. A projekt zárásaként a fiatalok tablókon mutatták be, hogy milyen helyeken jártak, valamint leírták élményeiket, és a kirándulás tapasztalatait.


Játszóeszközök kerületi óvodáknak és iskoláknak
A Rákosmente Kft. tavaly évi sikeres eredményének köszönhetően Fehér Károly ügyvezető igazgató a 2015. decemberi testületi ülésen a Kft. vezetése nevében összesen 14 millió 397 ezer forint alapítványi célirányos támogatást ajánlott fel játszóeszközök biztosítására. A támogatásnak és az alapítványoknak köszönhetően hét rákosmenti óvoda és három iskola udvara bővült új játszóeszközökkel.
A Czimra Gyula Általános Iskolában mászókát, hintát, láncos átjárót, a Gyurkovics Tibor Általános Iskolában famozdonyt és láncos átjárót, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában pedig egyensúlyozó eszközöket helyeztek el a diákok nagy örömére.
A Rákosmente Kft. a kisebbek számára is kedvezett: az Aprófalva Óvodában babaházat, a Hófehérke Óvodában játszóvárat, a Kuckó Óvodában csúszdát és hintaállványt, a Micimackó Óvodában mókuskereket, a Robogó Óvodában nagyméretű kombinált eszközt, valamint az Óvoda VI. utcai telephelyén babaházat, a Csillagszem Óvodában ún. amőbát, a Hétszínvirág Óvodában pedig egy famozdonyt telepítettek.


Konkoly Gyula kiállítása az Erdős Renée Házban
Május 7-én az Erdős Renée Házban nyitották meg Konkoly Gyula kiállítását. A művész a 90-es évek végén kezdett el a figuratív festészettel foglalkozni. Az elmúlt 15 év munkásságának fő műveit hozta el a kerületbe, ahol első alkalommal mutathatta be festményeit a nagyközönségnek.
A művész tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol mestere Hincz Gulya volt. Pályafutása során, egyedülálló módon szinkronban tudott lenni a nemzetközi áramlatokkal, ezzel párhuzamosan pedig be tudta építeni a magyar képzőművészet hagyományait is a képeibe.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.