
hírek

Benkő Regina hétszeres világbajnok
Az IFBB Nemzetközi Fitnesz Szövetség 2010 óta rendez Gyermek Fitnesz Világbajnokságot, ahonnan minden évben éremmel térnek haza a magyar versenyzők. Idén is büszkék lehetünk, mivel újabb sikerek születtek június 18-20. között a szerbiai Újvidéken tartott VB-n, ahol a kerületi illetőségű Benkő Regina megvédte bajnoki címét a 14-15 évesek között is, és ezzel a gyermek korosztályban verhetetlen maradt immár hétszeres világbajnokként.


Befejeződött az útfelújítás
Már zavartalan a közlekedés a Keresztúri úton. Befejeződött a vasúti átjáró és a Határmalom utca közötti szakasz felújítása. A tatarozás még tavasszal, márciusban kezdődött. A munkálatok alatt egy sávban közlekedtek a járművek, a buszok a Jászberényi úton jártak.
Összesen 2 kilométer hosszan újult meg az útszakasz. A meglevő szegélyt az út mindkét oldalán, teljes hosszban elbontották és a helyére új szegély épült. Az úttest aszfaltburkolatának felső rétegét a teljes szakaszon kicserélték.
A beruházás keretében átépült a vasúti átjáró csomópontja, forgalomirányító szigeteket alakítottak ki, a buszmegállók burkolata mindenhol megújult, továbbá több helyen buszöböl is épült. A külterületi szakaszon padka, a Danone csomóponttól a vasúti átjáróig az út jobb oldalán járda épült, valamint új forgalomtechnikai jelzéseket helyeztek el, a vízelvezető árkokat felújították. A beruházás 227 millió forintból valósult meg.


Megszépül az Újlak iskola udvara
Munkagépek zajától hangos az Újlak utcai Általános iskola alsós udvara, hiszen megkezdődött a régóta várt felújítás, melynek során a régi udvart teljes egészében lebontják, a terület ugyanis az elmúlt időszakban már veszélyessé vált a gyermekek számára.
Emellett pedig új padok, játszóeszközök, homokozók és kiskertek is épülnek, illetve bővítik a zöld felületeket, amellyel még inkább gyerekbarát környezetet alakítanak ki az udvaron.
Jelenleg a régi burkolat felszedése, és az új felület lerakása történik, illetve kivezető járdák épülnek az osztálytermekből, amelyek egyenesen az udvarra kalauzolják majd a diákokat. A felújítás összköltsége 50 millió forint.
Az iskola vezetésének, valamint a szülők kérésnek eleget téve az intézmény német tanítási nyelvű részén több mint két évtizede használt mosdók is megújulnak.
Előreláthatóan az új tanév kezdetekor, azaz szeptember 1-től már a megszépített udvaron játszhatnak a gyerekek.


Ismét toboroz a BRFK
Jelentkezés és további információ: toborzo.brfk@budapest.police.hu


Folyamatos az érdeklődés a CSOK iránt
Óriási az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény iránt: az idei első fél évben 61 ezren érdeklődtek a bankoknál, hat hónap alatt 11 900 kérelmet nyújtottak be, ezek összértéke 31,9 milliárd forint - jelentette be Dömötör Csaba parlamenti államtitkár július 29-én, Nagytarcsán. Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt egy évben több mint 22 ezer családnak sikerült segíteni a CSOK-kal. Ez 43 milliárd forintos támogatást jelent.
A CSOK egy olyan valós igényekre adott reális válasz, amely az otthonteremtést szolgálja. - Ezzel indokolta az óriási érdeklődést Novák Katalin család-és ifjúságügyért felelős államtitkár. Mint mondta, akik lakást kívánnak vásárolni, vagy építkeznek, és ahhoz egy-két, vagy tízmillió forintos támogatást kapnak, a családi otthonteremtési kedvezmény óriási segítséget jelent.
Novák Katalin emlékeztetett: a 2015 júliusában indult otthonteremtési programnak kettős célja van: egyrészt a családok támogatása, a demográfiai ösztönzés, másrészt pedig a gazdaság élénkítése az építőiparon keresztül is. Egy év alatt több mint 22 ezer család vette igénybe a támogatást 43 milliárd forint értékben.
Dömötör Csaba kifejtette: a CSOK csak egy eleme az otthonteremtési programnak. A családokat más formában is támogatják; az otthonteremtést segíti az újépítésű ingatlanokra vonatkozó áfacsökkentés, illetve az áfavisszatérítés lehetősége, az építkezési előírások egyszerűsítése. A CSOK népszerűsége megnyilvánul továbbá az építési engedélyek számának növekedésében is.
Az érdeklődés egyre növekszik a CSOK iránt, az új építésű otthont tervezők között tízszeresére nőtt a nagycsaládosok aránya, ami azt is jelzi, hogy sokan terveznek már három vagy annál is több gyermeket. A kormány jövőre 211 milliárd forinttal támogatja az újabb otthonteremtési programokat.


Közösségi térként funkcionál a ligeti tornapark
Könnyen hozzáférhető, ingyenes és változatos – ilyen a rákosligeti tornapark. A XVII. kerületben már öt ilyen szabadtéri létesítményben tölthetik el aktívan szabadidejüket a sportolni vágyók. A fitnesz pályák célja, hogy Rákosmente lakóinak életbe beépüljön a rendszeres testmozgás iránti igény.
Libegő, derékforgató és húzódzkodó. Többek közt ilyen eszközök találhatóak a rákosligeti tornaparkban a XV. utcában. A szabadtéri létesítmény tavaly novemberben készült el, azóta igazi közösségi térként funkcionál.
Hazánkban a felnőtt lakosság csak 10-15%-a sportol rendszeresen – ezeket az arányokat növelné a kormány az egészség megőrzése érdekében. Többek közt ezért hirdették meg a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programot, melynek célja, hogy még több szabadtéri sportpark létesüljön országszerte. Itt Rákosligeten sokan élnek az ingyenes sportolási lehetőséggel.
A kültéri tornaeszközök alkalmasak az egész test átmozgatására, erőfejlesztésre, nyújtása, valamint az állóképesség, a koordináció és a dinamikus képességek fejlesztésére.
Rákosmentén összesen öt kültéri tornapark létesült az elmúlt 3 évben: a Rákos-patak partján, az Aranylúd, a Gyolcsrét, a Zrínyi, valamint a XV. utcában, de hamarosan átadják a Zsuzsanna téri létesítményt is.


Kiírták a tervtendert
Kiírták a tervtendert a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésére. Több 10 ezer ember problémáját oldaná meg a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése. Ennek megvalósulása minőségi ugrást jelentene a környék közösségi közlekedésében. A beruházásnak számos előnye lehet: a HÉV-ről nem kell átszállni a metróra, hanem egyenesen a belvárosba lehet utazni.
Az összes tervezési munkára 8 év és 5 milliárd forint áll a rendelkezésre. A beruházás része a Rákosmentére vezető metróleágazás is.
Az első engedélyes szintű tervek egy év múlva készülhetnek el –mondta el a témával kapcsolatban Dr. Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes. A fejlesztés megvalósításának első lépcsője az építési engedély megszerzése.
A rákoskeresztúri szárnyvonal kialakításának terve azért merült fel, mert a 17. kerület található a belvárostól a legtávolabb. Az elképzelés szerint a vonal Rákosfalvánál, a Körvasútnál ágazna ki az akkorra már összekötött 2-es metró és a gödöllői HÉV nyomvonalából. Innen többnyire a felszínen vezetne egészen Akadémia-újtelepig, ahonnan a föld alatt futna tovább. Rákoskeresztúr központjából a menetidő a belvárosba a jelenlegi 35 percről 23-ra csökkenne.


Terjed a szívférgesség
A szúnyogszezon az egyik legsúlyosabb állatbetegség, a szívférgesség kórokozójának terjedését is magával hozza. A Rákosligeti Állatorvosi Rendelőintézetben több kutyánál diagnosztizálták már. Dr. Olaszy Krisztián állatorvos felhívta a figyelmet arra, hogy a betegség megelőzhető, de fontos a szűrővizsgálat.
6 hónapnál idősebb kutyák esetében először ugyanis egy szűrésre van szükség, ezután kezdhető meg a védekezés. A szúnyogok ellen májustól szeptemberig kell fokozottan védeni a háziállatokat. A betegségről a szívférgesség.hu oldalon lehet bővebben tájékozódni.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.