
hírek

Épül a Nemzetiségek tere
Épül a Nemzetiségek tere a Szent Kereszt tér és a vele szemben lévő élelmiszer áruház közötti területen. A nagyszabású beruházás részeként növelik a zöldfelületek arányát, felújítják a teret, továbbá helyet kap egy a Rákoskeresztúr múltját megelevenítő köztéri alkotás is. A fejlesztés összértéke meghaladja a 37 millió forintot.
Már befejődtek a térkövezési munkálatok, a napokban pedig megkezdték a közvilágítás kiépítését a Szent kereszt tér és a vele szemben lévő abc közötti területen. A fejlesztés részeként továbbá térfigyelő kamerákat telepítenek ki, pihenőpadokat helyeznek el, valamint virágágyásokat alakítanak ki.
A Nemzetiségek terén – a szanálás előtti Rákoskeresztúr mementójaként - helyet fog kapni egy olyan köztéri alkotás is, mely felidézi a hajdani keresztúri utcaképet és a katolikus templomot a 100 évvel ezelőtti állapotában.
Mint ismeretes, a tér közepén korábban Mecseki Hargita 1983-ban készült Tűnődés c. szobra állt. Az alkotást a rákoshegyi Tessedik térre helyezik át. A Szent kereszt tér melletti beruházás önkormányzati forrásból, valamint a térközpályázaton elnyert összegből valósul meg 37,5 millió forint értékben.


Megválasztják az Év Felelős Foglalkoztatóját
Díjjal tüntetik ki az év felelős vállalkozóját. 2016-ban az a vállalkozás kapja a címet, mely például élen jár abban, hogy a munkaidőt a gyermeknevelési teendőkhöz igazítja, aki segít a pályakezdők beilleszkedésében, illetve rugalmasan kezeli a túlórákat.
Egyre nagyobb érték a vállalatoknak az, hogy miként vélekednek róluk munkavállalók. Az Év foglalkoztatója díj tehát garancia a munkavállalóknak, hogy a cég élen jár a felelősségteljes foglalkoztatásban.
A vándordíjat a mikro- és kisvállalkozások, középvállalkozások és nagyvállalatok illetve közszféra szervezetei kategóriában osztják ki. A pályázatra magyarországi telephellyel rendelkező vállalkozások nevezhetnek. A pályázat benyújtásának határideje 2016. szeptember 30. A pályázat benyújtása részvételt biztosít a Felelős foglalkoztató vagyok elnevezésű, november 24-én megrendezésre kerülő konferenciára, valamint lehetőséget a rendezvényen való kiállításra. A pályázók közül szakmai zsűri dönt a kiállítókról, valamint a Vándordíj kategóriánkénti győzteséről.


Megérkezett Rákosmente új zöldrendelete
Augusztus 1-jén lépett hatályba Rákosmente Önkormányzatának új zöldrendelete, amely mindenekelőtt rendszeres kertkarbantartásra kötelezi a családi házas övezetek ingatlantulajdonosait a saját telkükön, illetve a házuk előtti közterületen is. Kötelesek például a portájukon fellelhető növényeket fajtatulajdonságuknak megfelelően ápolni, a kerítések mentén található cserjéket és sövényeket a jogszabályban előírtaknak megfelelően visszametszeni, de oda kell figyelni a kerítéstől számított ültetési távolságra is, amelyre szintén kitér az új szabályzat. A fás szárú növények biztonságos közlekedést akadályozó, az életet vagy egészséget veszélyeztető, továbbá
az épületekben kárt okozó részeit szintén el kell távolítaniuk a kerttulajdonosoknak a rendelet értelmében. A kerten belüli fa kivágása engedélyköteles, kivéve, ha gyümölcsfáról van szó. Az ingatlanja előtti területet magának a háztulajdonosnak kell rendben tartania, ugyanitt a hó eltakarítása szintén az ő feladata. A zöldrendelet teljes hosszában Rákosmente Önkormányzatának honlapján, a rakosmente.hu oldalon tekinthető meg.


Fisztner József Gyulánét köszöntötték
Mindent a szeretet old meg. Így tartja a 95 esztendős Rózsika néni, aki a férjével is harmonikusan élt, és jelenlegi lakhelyén, a Pesti úti Idősek Otthonban is jóban van mindenkivel. Erdélyben született, 1940-ben, a bécsi döntések idején került Magyarországra. Példás házasságából gyermeke ugyan nem született, de van egy keresztlánya, akit utódjaként szeret. Születésnapja alkalmából nemcsak az Otthon lakói és munkatársai köszöntötték: Fohsz Tivadar alpolgármester és Dr. Mód Kristóf aljegyző meglátogatta őt a jeles eseményen, és egy Orbán Viktor kézjegyével ellátott emléklapot, valamint egy csokor virágot adományoztak az ünnepeltnek.


Palacsintabundában tálalt lecsó nyerte a fesztivált
Dunai Mónika mellett a zsűri tagja volt még Hatvani Zoltán rákoskerti képviselő, Szelepcsényi Sándor a rákoskerti polgári kör elnöke, illetve Csébi András a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója.
A versenyt az Árnyas borozó nyerte Kalocsai lecsó palacsintabundában elnevezésű különlegességével, második a Lecsoda szívsonkás és kolbászos lecsója lett, a harmadik helyen pedig Gyömrői Tibi és a Pösti Parasztok szarvas kolbászos étele végzett. Különdíjat kapott a Kossuth iskola Köménymag csapata, valamint a Rákoskerti Lemaradás Egyesület. A főzéshez az alapanyagokat Ungor Kálmán, a tüzifát Harmatovszki László biztosította.


Elsöprő győzelmet aratott az RKSK
Elindult az idei NB III-as labdarúgó bajnokság! Az RKSK elsőként idegenben, augusztus 7-én a BKV Előrével mérkőzött meg. A gólokban gazdag meccsen összesen kilenc találat született, melyből hét a mieinkhez kötődik. Kokenszky Norbert háromszor, Fitos László kétszer, Szabó Richárd és Vattai Balázs pedig egyszer-egyszer talált a kapuba. A végeredmény ezzel: BKV Előre – RKSK, 2:7. A következő mérkőzés hétvégén, augusztus 13-án lesz, amikor is az RKSK a Monor csapatát fogadja a Pesti úti pályán.


Református napközis tábor Rákosmentén
Tizenötödik alkalommal rendezte meg napközis táborát a Rákoskeresztúri Református Egyházközség augusztus 1. és 5. között. A hittanoktatók az öt nap alatt játékos, tematikus programokkal tették a kicsik számára érthetővé a kereszténység üzenetét.
A tábor utolsó napján a csoportok bemutatták a szülőknek, mi mindent tanultak az egy hét alatt. Immár negyedik éve, hogy bevezették a kötelezően választható hit-és erkölcstant az iskolákban. A gyülekezet hittanoktatói - az előző évekkel ellentétben - idén olyan gyerekeknek szervezték meg a tábort, akik a körzet iskoláiban, a Podmaniczkyben, az Újlakban és a Kőrösiben tanulnak hittant, viszont nem járnak rendszeresen templomba.
Idén az „Érzékszervek” tematikájával vitték közelebb a gyerekekhez az evangéliumot. A záróeseményen a gyülekezet tagjaként Koszorúsné Tóth Katalin is részt vett. A képviselő asszony egyéni keretéből 100 ezer forinttal támogatta a programok megvalósítását.
A református napközis tábor a hagyományokhoz híven most is szeretetvendégséggel zárult.


Milyen a jó napszemüveg?
A nyári melegben az erős napsugárzás és az UV-sugarak elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze a napszemüveg. Nem mindegy azonban ennek minősége. Kóbor Zója látszerész televíziónknak elmondta: a jó napszemüveg lencséje maximális védelmet nyújt a napsugárzás káros hatásai ellen, csökkenti a szembe jutó fény erősségét, egyenletesen szűri a különböző színeket, nem torzít és sérülésmentes.
Az UVA és UVB sugarak nemcsak bőrproblémákat okozhatnak, hanem számos szembetegséget is. A szakember kiemelte: fontos nyáron napszemüveggel is védekezni a káros sugarak ellen. Manapság rengeteg féle szemüvegből lehet válogatni, egyre népszerűbb például a fényre sötétedő szemüveg.Minden napszemüveg minimum UV400-as védelemmel van ellátva, mely jól látható módon szerepel a terméken. A fény megfelelő szűrése azért is fontos, mert a túl erős vagy gyenge fény nehezíti a látást.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.