
hírek

A megszokott helyszínen tartották a karácsony előtti utolsó ételosztást
A hagyományoknak megfelelően idén novemberben ismét útjára indult Rákosmentén az a nagyszabású jótékonysági akció, mely során péntekenként egy-egy tál meleg étellel várják a városközpontban a kerület nehéz sorsú polgárait. Az ünnepekre, valamint a hideg időjárásra való tekintettel a városvezetés még intenzívebb figyelemmel fordul a rászorulók felé, így december 22-én Écsy Gábor, a Magyarországi Katolikus Karitász igazgatója mellett Riz Levente polgármester maga porciózta az ételt a fedél nélkülieknek, a hátrányos helyzetű családoknak, valamint az egyedül élő, kis jövedelmű nyugdíjasoknak.


Tovább emelkedik a szociális ágazatban dolgozók jövedelme
Az eddigi három évhez hasonlóan az elkövetkezendő két évben a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban dolgozók jövedelme 2013-2018 között jelentős mértékben, átlagosan 62 százalékkal emelkedik. – jelentette be Czibere Károly az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.
Mint elmondta: A mostani bejelentésnek a fő üzenete az, hogy Magyarország erősödik és a gazdasági növekedés által nyitott mozgástér lehetővé teszi azt is, hogy a szociális gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban dolgozók tudjanak előre lépni 2017-ben. A kormány fontosnak tartja azt a munkát amit a szociális és gyermekjólét és gyermekvédelmi ágazatban dolgozók végeznek.
Czibere Károly beszédében kiemelte, hogy a 2014-15-ös, ’16-os évben többletforrásként csaknem 28 milliárd forint jelent meg a szociális ágazatban.A szociális területen dolgozók számára november 12-ét a parlament egyébként munkaszüneti nappá nyilvánította, ezzel a kormány szimbolikusan is szeretné kifejezni elismerését az ágazatban foglalkoztatottak felé.
Fotó: kormany.hu


Köztéri kerékpár pumpa a Pesti úton
A BVA Budapest Városarculati Nonprofit Kft. 2016. október 6-án engedélyt kapott a Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságától 10 darab köztéri kerékpár pumpa kihelyezésére 2018. októberéig. További 10 darab pumpát kerületi önkormányzatok tulajdonában lévő helyszínekre terveznek telepíteni 2017 tavaszáig. A pumpák helyszíneinek listáját a Magyar Kerékpáros Klub szakmai közreműködésével állították össze. December hónapban kezdték a pumpák telepítését, amelyből egy a XVII. kerületben a Pesti úton, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház előtt lesz elérhető. A BVA programja jól illeszkedik a kerület kerékpáros-barát koncepciójába. A pumpák folyamatos működőképességét a BVA rendszeres ellenőrzéssel és karbantartással biztosítja.


Új gépjárműfecskendőt kaptak a kerület tűzoltói
A Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XVII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnoksága ünnepi állománygyűlést tartott a Bakancsos utcai parancsnokságon. A tűz terjedésének megakadályozásáról, a veszélyhelyzetben lévő személyek mentéséről, valamint a tűz megszüntetéséről, így pedig az állampolgárok biztonságáról napi szinten gondoskodó tűzoltók tevékenységét ismerte el december 20-án az Önkormányzat. Riz Levente polgármester a helyhatóság nevében adott át jutalmakat a feladatukat kiemelkedően ellátó lánglovagoknak, valamint Cseh Katalin ügyiratkezelőnek, és Pék Józsefné közfoglalkoztatottnak, a városvezetés pedig mind e mellett az elmúlt hónapokban klímaberendezésekkel, valamint egy operációs rendszerrel ellátott szerverrel is támogatta a szervezetet. A XVII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerállománya az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság jóvoltából új gépjárműfecskendővel is gazdagodott. Ennek indítókulcsát Varga Ferenc dandártábornok adta át jelképesen Jambrik Rudolf tűzoltóezredesnek. A napokban került nyilvánosságra a Magyar Közlönyben az a pályázat, amelynek keretében a Katasztrófavédelem három milliárd forintot költhet a jövő esztendőben az épületeinek felújítására. Ez a korszerűsítés a helyi tűzoltó parancsnokság épületére is kiterjed: az objektumot homlokzati hőszigeteléssel és tetőszigeteléssel újítják meg a közeljövőben.


Karácsonyi meglepetés sokgyermekes családoknak
Három vagy annál több gyermeket nevelő családokat ajándékozott meg az Önkormányzat nevében Riz Levente polgármester december 20-án a Polgármesteri Hivatal fórumtermében. Az eseményt a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola tanulói énekes-csengettyűs műsora nyitotta meg.
A rendezvényre meghívott családok mindegyike nagy doboznyi ajándékot vehetett át szociális helyzet és rászorultság alapján. A városvezetés által finanszírozott csomagok mellett a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanulói is készültek kisebb játékokból összeállított meglepetésekkel, amelyekből mindenki szabadon válogathatott. A nagycsaládosok karácsonya állófogadással zárult.


Adományok Csonkapapinak
Mint ismeretes, Gyergyószentmiklós, Lovran és Krosnoi Járás után nemrégiben Csonkapapi lett Rákosmente negyedik testvértelepülése. A 950 lelket számláló község Kárpátalján, Beregszásztól 25 kilométerre található, lakossága pedig szinte teljes egészében magyar anyanyelvű. A határon túli magyarok közül a kárpátaljaiak élnek a legsanyarúbb körülmények között, az ottani átlagfizetés összege ugyanis átszámítva harmincezer forintot tesz ki, az árak viszont a magyarországihoz hasonlatosak.
Csonkapapi lakóinak ennek okán már többször nyújtott segítő kezet a XVII. kerületi városvezetés. Tavaly decemberben a rákosmenti közadakozásból összegyűjtött pénzt a közvilágítás kiépítésére fordították, így karácsonyra a kárpátaljai faluban is kigyúltak a fények a főutcán.
Idén december 19-én dr. Rúzsa Ágnes jegyző, Riz Levente városvezető és Fohsz Tivadar alpolgármester ismét ellátogatott a településre, az ottani óvodásoknak és iskolásoknak édességcsomagokat és egyéb adományokat ajándékozott, míg Csonkapapi polgármestere egy laptopot, egy nyomtatót, valamint írószereket vehetett át a rákosmenti delegációtól. A helybeliek mind e mellett egy komolyabb beruházásnak is örülhetnek: októberben a képviselő-testület ugyanis úgy határozott, hogy testvértelepülésének egymillió forintos támogatást nyújt, amelyből Csonkapapi iskolájának tornatermét újítják majd fel.


Szeretet karácsonya – ünnepi segítség a rászorulóknak
Rákosmente önkormányzata a Magyar Vöröskereszttel együttműködésben tartós élelmiszerekből, illetve könyvekből és játékokból összeállított csomagokat adományozott a kerület szociálisan rászoruló polgárainak december 20-án a Péceli út 106.szám alatti Vöröskereszt irodában. Az osztásban a karitatív szervezet önkéntesein kívül Riz Levente polgármester is segédkezett, aki a Szeretet karácsonya elnevezésű jótékonysági akcióban évről évre rendszeresen részt vesz. A kezdeményezés révén azoknak is kerül némi ünnepi étel az asztalukra, és egy kis ajándék is a fájuk alá, akik egyébként csak nagy nehézségek árán, vagy egyáltalán nem tudják előteremteni a rávalót.


Ünnepi fények - Kivilágították a templomot
A kerületben több templom is kapott esti illetve éjszakai díszvilágítást. Advent negyedik vasárnapján, december 18-án a Szabadság sugárúti Szent Erzsébet plébániatemplom már fényárba borulva fogadta az esti misére igyekvő híveket.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.