
hírek
Új nyílászárók a Csillagszem Óvodában
November 30-án ünnepélyes keretek között átadták a Rákosmenti Csillagszem Óvoda épületének új nyílászáróit. A korszerűsítés folyamán 35 darab hatkamrás profilú műanyag ablakot építettek be az előterekbe, a fürdőszobákba, valamint a folyosóra a szakemberek. Az önkormányzat által finanszírozott beruházás összköltsége több mint 12 millió forint volt.
Riz Levente polgármester köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy elsősorban a szülőknek jár a köszönet, akik azzal, hogy ide íratják be a gyermekeiket, bizalmat adnak az önkormányzatnak, és az óvoda dolgozóinak. Az intézménnyel kapcsolatos jövőbeni feladatokra utalva pedig elmondta: AZ elkövetkező időszakban az épület környezetét fogják rendbe tenni, amelynek részét képezi a közelben lévő játszótér bővítése is.A rendezvény zárásaként átadták azokat az ajándékokat, amelyet Sarkadi Nagy-Adrienn, a kerületrész önkormányzati képviselője ajánlott fel az óvoda számára.
Feldíszítették a Fő téri karácsonyfát
Ebben az esztendőben Rákoshegyről ajánlották fel azt az óriás méretű fenyőfát, amelynek feldíszítésében ezúttal Dunai Mónika országgyűlési képviselő, valamint Riz Levente polgármester segédkezett a Fő téren. A faállítás ötletét 2006-ban vetette fel a városvezetés, hogy az akkor még buszpályaudvarként működő teret élettel töltsék meg a kerületiek a téli hónapokban is. A karácsonyfa ottléte akkoriban még újdonságként hatott a rákosmentiekre, mára azonban az ünnepi városkép szerves része lett. A közel tízméteres fenyőt január 6-án, Vízkeresztkor bontják majd le, és tűzifaként ajánlják fel a rászorulóknak. Ugyanígy fognak eljárni azzal a karácsonyfával is, amelyet Rákoscsabán, a Csaba Vezér téren csodálhatnak meg a kerület polgárai.
Gőzerővel zajlanak a kerületi labdarúgópályák építési munkálatai
Magyarország kormánya még 2013-ban a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen együttműködési megállapodást írt alá, amelynek értelmében az MLSZ meghirdette Pályafejlesztési programját műfüves és élőfüves futballpályák létrehozására, mivel a rendszerváltozást követő beépítések következtében a sportpályák száma jelentős mértékben megfogyatkozott. Rákosmente önkormányzata sikerrel vett részt a kiírt tenderen, így az Újlak Utcai Általános Iskola mellett lévő, sokak által „Újlak gödör” néven ismert területen szabvány méretű műfüves pályát, az Edző téren pedig élőfüves pályát építtet lelátókkal, öltözőkkel a helyhatóság. A beruházáshoz több mint 250 millió forintnyi összeget az MLSZ biztosít, az önkormányzat közel 50 millió forinttal járul hozzá a költségekhez. A két érintett helyszínen már gőzerővel folynak az építési munkálatok. Az „Újlak gödör” esetében hamarosan megkezdik a közvilágítás kiépítését, az Edző téren pedig már leterítették a gyepszőnyeget a szakemberek. A pályához tartozó öltözők a jövő esztendőben fognak megépülni, miután a közbeszerzési eljárás megtörtént. A megépülő sportpályát a Rákosmente FC labdarúgócsapata fogja a jövőben használatba venni, hiszen a jelenlegi helyükön Multifunkcionális Csarnok épülete kap majd helyet.
Advent a Zrínyiben
A hagyományokhoz híven idén is adventi vásárral és kézműves programokkal várják az érdeklődőket a Zrínyi Miklós Általános Iskola tanárai és diákjai. A gyermekek és szüleik saját készítésű munkáik bemutatásával fogadják a látogatókat, akik a diákokkal együtt az intézmény aulájában különböző karácsonyi ajándékokat vásárolhatnak, valamint kreatív kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek. A program célja, hogy a gyermekek és szüleik közösen készüljenek az év egyik legszebb időszakára. Az aulában található adventi koszorún a gyertyát legelső alkalommal Petrőczy Tibor igazgató gyújtotta meg, a továbbiakban viszont az iskola kiválóságai veszik át tőle ezt a feladatot.
Aranyérmes lett a házigazdák csapata a kidobós megmérettetésen
A harmadik korcsoportos lányok megmérettetése zárta kerületi diákolimpia kidobós mérkőzéseit, melynek keretében a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola, a Zrínyi Miklós Általános Iskola, a Podmaniczky János Evangélikus Általános Iskola, az Újlak Utcai Általános Iskola, a Szabadság Sugárúti Általános Iskola, valamint a házigazda Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola versenyzői játszottak egymással, három-három csapatos felosztásban. A mérkőzéssorozaton a házigazda Kőrösisek végeztek az első helyen. A Szabadság Sugárúti Általános Iskola játékosai a második, az Újlak Utcai Általános Iskola diákjai pedig a harmadik helyért járó érmet vihették haza a díjkiosztót követően.
Advent 2017 - A részletes program
KATTINTSON IDE A RÉSZLETES PROGRAMÉRT!
Szilágyi István színművészt köszöntötték
November 26-án a Szilágyi István filmjeiből összeállított négyalkalmas vetítés-sorozat a Három testőr Afrikában című magyar vígjáték műsorra tűzésével zárult a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. A Rákosligeten élő színművészt, aki díszvendégként maga is jelen volt a rendezvényen, egyúttal nyolcvanadik születésnapja alkalmából is felköszöntötték a jelenlévők. Beszédet az ünnepségen Prém János, a művelődési ház egykori igazgatója, Rózsahegyi Péter, a kerületrész önkormányzati képviselője, valamint Méry Ágnes Viktória képzőművész mondott.
Fotó: Horváth Péter
Megnyitotta kapuit az adventi vásár a Fő téren
Rákosmente önkormányzata az újjáépült keresztúri városközpont átadása óta évről évre megrendezi a színes adventi forgatagot Rákosmentén. Az ünnepi programsorozat keretében idén november 28-án ismét megnyitotta a kapuit a karácsonyi vásár, ahol ezúttal az eddigieknél is több árusítóhely, és szélesebb árukínálat várja a látogatókat. Az igényes kézműves portékák, ruházati cikkek, termelői élelmiszerek és játékok között válogatva mindenki megtalálhatja azokat az ajándékokat, amelyekkel igazi örömet tud szerezni szeretteinek. Vásárlás előtt pedig akár korcsolyát is húzhatnak a téli sportok szerelmesei, hiszen már felállították a jégpályát, amely naponta 8:00 és 20:00 óra között üzemel jól felszerelt kölcsönzőjével. Advent négy hétvégéjén kerületünk iskolái, óvodái, és művészeti csoportjai különféle karácsonyi összeállításokkal szerepelnek a Fő téren, amely az ünnepvárás időszakában valódi közösségé hellyé változik, és ahol szombat esténként gyertyagyújtásra is sor kerül. Az előző esztendők gyakorlatához hasonlóan a rendezvényhez több sztárfellépő csatlakozik, december 2-án például az Eurovíziós Dalfesztiválról is jól ismert Freddie, december 10-én a Kelemen kabátban zenekar, december 23-án pedig a Mistery Gang koncertezik Rákosmentén.

A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.
