
hírek

Október a látás hónapja
A látás- és szemüveg ellenőrzés mellett a szakemberek tanácsadással is készülnek az látogatók számára. Szabadi Zsolt továbbá elmondta: a szemünk egészségének megőrzése több szempontból is kiemelten fontos.
Az érdeklődők az idei kezdeményezéshez csatlakozó optikákról bővebben a www.latashonapja.hu weboldalon, valamint a kampány mobil applikációján keresztül tájékozódhatnak.


Szakácskönyv bemutató a Csaba Házban
Szabó Tiborné hozzátette, hogy a 300 példányban megjelentetett szakácskönyvben 30 jelentkező ételkülönlegességei találhatók meg. A bemutatón részt vett Horváth Tamás polgármester is, aki a kötet létrehozásában közreműködő személyek számára készített ajándékcsomagok átadásában segédkezett. Mint elmondta: a kezdeményezés egyik legfontosabb célja, melyet örömmel támogatott az Önkormányzat, hogy a déd- és nagyszülők által átadott recepteket a következő generációk is elsajátíthassák, illetve az utánuk következő generációknak tovább adhassák.
Az eseményen képviseltette magát a Rákosmenti Aranykor Nyugdíjasklub is, melynek 15 tagja küldött be recepteket a felhívásra. Halász Károlyné, a közösség vezetője kiemelte, hogy a 2021-ben kiadott mesekönyv után ehhez a projekthez is örömmel csatlakoztak.
A rendezvény kötetlen beszélgetéssel, valamint a könyvben is fellelhető sütemények kóstolásával zárult.


Ingyenes edzést tartottak a Cséplő utcai pumpapályán
Idén októberben a Cséplő utcai pumpapálya ad majd otthont a Magyar Kerékpáros Szövetség akkreditált rendezvényének a Pannon Pump Track Kupasorozat VIII. fordulójának. A versenyhez kapcsolódóan a Ferencváros kerékpár szakosztálya, a rákosmenti kötődésű Bikeride ingyenes edzést tartott 17. kerületi bringásoknak, amelynek keretében az érdeklődők az ügyességi pálya használatának alapjait sajátíthatták el.
A rákosmentiek már több mint egy éve használhatják a kerékpáros ügyességi pályát, amellyel a városvezetés célja az volt, hogy a fiatalabb generáció számára is minél több lehetőség álljon rendelkezésre szabadidejük aktív eltöltésére.
A 17. kerületi pumpapályán október 19-én rendezik majd meg a profik számára tartott versenyt.


Megalakult Rákosmente új képviseIő-testülete
Ennek értelmében a 21 tagból álló testületbe az összes egyéni választókerületben győzedelmeskedő FIDESZ-KDNP 14 főt, a Momentum 2 főt, az Itthon Rákosmentén 2 főt, valamint az MSZP- DK-JOBBIK KONZERVATÍVOK- LMP MAGYARORSZÁG ZÖLD PÁRTJA, PÁRBESZÉD - A ZÖLDEK PÁRTJA szintén 2 főt delegál. A folytatásban megtörtént a polgármesteri valamint a képviselői eskütétel, majd Horváth Tamás városvezető ismertette következő 5 évre szóló programját, melyben kiemelte, hogy folytatni kívánja az elmúlt ciklus meghatározó törekvését, amely a modern kertváros építését irányozza elő.
Horváth Tamás hozzátette: az elkövetkezendőkben tovább haladnak az intézmények, közösségi terek korszerűsítései, valamint továbbra se kíván letenni arról az önkormányzat, hogy megkezdődhessen a Ferihegyi Úti Szakrendelő felújítása, bővítése. A kiemelt célok között szerepelnek a sport- és rekreációs fejlesztések, köztük az Újlak Uszoda bővítésének projektje. Emellett szintén nagy hangsúlyt fog kapni a közösségi terek kialakítása, melynek keretében csónakázó tavat létesítenek majd a Nyilas-táblán. Folytatódik a jövőben lakosság környezeti és zajterhelésének csökkentése, és nem állnak le az útjavítási és járdaépítési programok sem. Végezetül pedig a városvezető kitért rá, hogy az Önkormányzat helyi esélyegyenlőségi programja is bővül. Az ülés napirendi pontok megtárgyalásával folytatódott, melynek keretében a képviselők megválasztották az alpolgármestereket, akik szintén letették esküjüket. Ennek értelmében a következő 5 esztendőben ezeket a tisztségeteket Dr. Füzesi Péter és Dr. Bakos András fogja betölteni. Szintén elfogadásra került a képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló rendelete, valamint megtörtént a pénzügyi és költségvetési, a Rákosmenti Erőforrás, a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási, illetve a Jogi és Közbiztonsági bizottságok elnökeinek, külsős és belsős bizottsági tagjainak megválasztása újabb eskütételi eljárással.
A képviselő testület a következő rendes ülését november 28-án fogja megtartani.


Mezei futóverseny diákoknak
Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere kiemelte, hogy a városvezetés rendkívül fontosnak tartja a sport támogatását mivel elkötelezettek amellett, hogy a kerület lakói egészségesek és jó kondícióban lévők legyenek. Kitért rá továbbá, hogy a mostanihoz hasonló sportesemények, elősegítik a közösség összetartását és az egészséges életmód népszerűsítését is.
A futóversenyen résztvevő összes tanuló befutócsomagot vehetett át, amely frissítőt tartalmazott, míg a dobogós helyezetteket külön elismerésben részesítették. A nyertesek oklevelet, érmet, dicséretet, valamint egy kiváló sportteljesítményért járó ötös érdemjegyet kaptak. Mindezzel a szervezők célja az volt, hogy ösztönözzék a diákokat a sportolásra, és felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás jelentőségére.


Bata István köszöntése
Az ünnepelt saját készítésű süteményekkel várta M. Tóth Katalin önkormányzati képviselőt, és a hosszú élet titkáról is beszélt, ami szerinte nem másban, mint a mértékletességben, illetve a boldog családi légkör meglétében rejlik.


Gyermekprogram a Bartók Zeneházban
Amíg az egyik csoport az előadókat hallgatta, a többieket az intézmény előtt egy lovas kocsi várta, amellyel kisebb kirándulást tehettek a kerületrész utcáin. Bokor Jutta, a Rákoshegyi Bartók Zeneház kuratóriumi elnöke elmondta: a programot elsőként a Gregor József Általános Iskola részére, ezúttal pedig a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanulói számára tartották meg, fontosnak tartják ugyanis a gyerekek megszólítását.
Bokor Jutta továbbá hozzátette: az „Aki nem lép egyszerre” című zenés műsor az előzetes tervek szerint tavasszal ismét megtekinthető lesz az intézmény falai között, ám a jövőben ezen kívül is több gyermekeknek szóló eseménnyel készülnek majd a szervezők.


Idősek napja a Vigyázó Sándor Művelődési Központban
Az eseményt egyaránt megtisztelte jelenlétével Dr. Füzesi Péter alpolgármester, valamint Horváth Tamás polgármester is. A városvezető beszédében örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a nyugdíjas klub megannyi színes programot szervez, és mint kiemelte: Rákosmente Önkormányzata számára kiemelten fontos az idősebb generáció támogatása, illetve segítése.
A Vigyázó Sándor Művelődési Központban működő nyugdíjas klub tagjai számára a mostani tematikus eseményt jövőre is megrendezik.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.