
hírek
Lezárult a rákosmenti ételosztás aktuális évada
A rászorulók étkezési jegy felmutatásának ellenében vehették át a csomagokat, a menü pedig ezúttal tejszínes gombás bakonyi ragu volt tésztával. Szabó Tiborné önkormányzati képviselő, az ételosztás fő koordinátora kiemelte: a kezdeményezés minden héten egy összehangolt csapat munkájának köszönhetően valósulhatott meg ebben a szezonban is, nekik pedig hála és köszönet jár mindezért.
Márciusban is folytatódott a Rákosmenti Nyugdíjas Szabadegyetem
Az intézmény 2016 óta azzal a céllal szervezi meg a programot, hogy különböző előadások segítségével megteremtsék a XVII. kerületi szépkorúak számára az élethosszig tartó tanulás lehetőségét. Az ingyenes eseményt a rákosmenti nyugdíjasok belépésre jogosító szelvényekkel látogathatják, a tapasztalatok alapján pedig az érdeklődők száma évről-évre növekszik. – mondta el Fekete Ágnes művelődésszervező.
A Logopédia Európai Napja Rákosmentén
A program célja, hogy a kerületben és a tankerületben dolgozó logopédusok megismerjék egymás módszereit, eszmét cseréljenek, és friss impulzusokat kapjanak a hivatásuk gyakorlásához. Az esemény folyamán olyan előadásokon vehettek részt a megjelentek, amelyek hozzájárulnak a szakmai megújuláshoz, és a legújabb kutatási eredmények megismeréséhez. – mondta el Tabajdi Zsolt, az intézmény igazgatója.
Hepp Katalin logopédus a rendezvény egyik előadója például a myofunkcionális trénerekről beszélt, ezek olyan eszközök, amelyek segítenek a száj körüli izmok és a nyelv helyes működésében. Használatukkal korrigálhatók a rossz szokások, elősegítve a fogak és állcsontok megfelelő fejlődését.
Megkezdődött a kerti zöldhulladékok szervezett elszállítása
A járművek hetente egyszer, a kora reggeli órákban közlekednek, ezért a zöldhulladékokat lehetőleg a begyűjtés napján hajnali 5 óráig mindenkinek érdemes kikészíteni az ingatlanok elé. A szakember kiemelte, hogy a lakók kizárólag a kertgondozás során keletkező gyomokat, vagy lomb-, fa-, illetve bokornyesedékeket helyezhetik a zsákokba.
További fontos tudnivalónak számít, hogy a zsákokat a Rákosmentén élők a MOHU Budapest ügyfélszolgálati kirendeltségein kívül a Gyökér köz 4. szám alatti hulladékudvarban vásárolhatják meg 235 forintos egységáron. Emellett pedig a társaság ebben az esztendőben egy újdonsággal is készült kerti zöldhulladékot szakszerűen gyűjtő és összekészítő lakosok számára.
Folytatódik az Ültess egy fát gyermekednek! program
Az Ültess egy fát gyermekednek! Program biztosítja egyúttal, hogy a családok együtt közösen tegyenek a jövő generációjának zöldebb, élhetőbb környezetéért. A kezdeményezés iránt érdeklődők részvételi szándékukat legkésőbb július 15-éig jelezhetik telefonon vagy e-mailben, a XVII. kerületi Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Irodáján.
Népdaléneklési Találkozó a Gregor József Általános Iskolában
Kiss László, az esemény fővédnöke beszédében kitért rá, hogy minden egyes dal, amit hallunk, egy-egy történetet mesél el, amely összeköt minket elődeinkkel, hagyományainkkal, és egymással is.
Ezt követően az Aranypáva- és Béres Ferenc-díjas népzenész egy moldovai népdallal kedveskedett a versenyző diákoknak és a felkészítő pedagógusoknak.
Gordos Júlia, az ének-zene tagozat vezetője elmondta: szívügye, hogy a gyerekek megszeressék a népdalokat, ám eddig nem volt lehetőség arra, hogy az alsós tagozatos diákok megmutassák ezen a téren a tehetségüket. Ezért tartotta fontosnak, hogy létrejöjjön egy olyan esemény, ahol a fiatalok számot adhatnak tudásukról, és így kapcsolódhatnak a népdalok tradícióihoz.
A kerület első népdaléneklési találkozója mindezek mellett ahhoz is hozzájárult, hogy a jövő nemzedékeiben tovább éljen a népdalkincsek megőrzésének igénye, mert azok kultúránk értékes örökségei.
Vasútmodell-kiállítás a XVII. kerületben
Pataki László, a program egyik szervezője rámutatott, hogy a koronavírus járvány alatt, valamint az azt követő időszakban kissé alábbhagyott a lelkesedés a vasútmodellezés iránt, ezért a mostani tárlattal újra fókuszba szeretnék emelni ezt a különleges hobbit, és felkelteni a közönség érdeklődését a vasútmodellezés iránt.
Elindult a Csekovszky Művészeti Napok
A folytatásban Tóth Magdolna Sára keramikusművész, Csekovszky Árpád korábbi tanítványa idézte fel a néhai keramikusművész életútját és művészetét, és mint kifejtette: minden alkalom ünnep, amikor Csekovszky Árpád alkotásai között szemlélődhetünk, hiszen munkái olyan esztétikai minőséget jelentenek, amelyek mindig elgondolkodtatnak és gyönyörködtetnek.
A Kiállítóház belső tereiben és az udvarán 50 darab kreatív alkotás kapott helyet, amelyek mindegyike a program keretében meghirdetett „Madarak” című pályázati felhívásra érkezett. Csekovszky Árpádné elmondta: a pályázatra minden évben szép számmal jelentkeznek a gyerekek, ez a szám pedig az idei évben bizonyult a legmagasabbnak.
Az idei programsorozat keretében az érdeklődők továbbá március 7-én Szemadám György előadásán, március 8-ánpedig a „Madarak” című pályázat eredményhirdetésén, illetve díjátadóján vehetnek részt.

A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.
