
hírek
Advent Rákosmentén 2019 - harmadik hétvége
A délutánt a Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium betlehemes előadása nyitotta meg, majd a Gregor József és Kossuth Lajos Általános Iskolák tanulói vették birtokba a színpadot. Mindeközben gasztronómiai különlegességek, kézműves portékák és látványkovács-bemutató fogadta a látogatókat az adventi vásárban, de a XVII. kerületi Rendőrkapitányság is kitelepült az eseményre, szolgálati gépjárművüket ezúttal bárki közelről megtekinthette. Joós Tamás énekmondó a helyszínen egy bábelőadással kedveskedett a legkisebbeknek.
Ezt követően az evangéliumi egyházak képviselői osztották meg ünnepi gondolataikat az egybegyűltekkel, valamint Horváth Tamás polgármester is kifejezte jókívánságait Rákosmente polgárai számára. A városvezető kifejtette: advent harmadik vasárnapja kiemelkedik a többi közül, hiszen az örömöt szimbolizálja.
A városvezető meggyújtotta a harmadik gyertyát a Fő téren elhelyezett koszorún, majd a Tűzfészek Társulat látványos produkciójára is sor került. A szombati napot Pély Barna koncertje zárta. Az énekes már 20 éve a hazai zenei élet egyik legizgalmasabb alakja, sikeres popdalszerző, és gitáros, mivel pedig szólókarrierbe kezdett, manapság egyszemélyes zenekarként funkcionál.
December 15-én a programok sorát a Rákosmenti Görögkatolikus Egyházközség alkonyati istentisztelete nyitotta meg, majd a PixieDance tánciskola növendékei mutathatták meg tudásukat. A 10 esztendeje alapított tanoda Rákosligeten Kiss Nikoletta vezetésével már 2 helyszínen és 9 csoporttal várja az érdeklődőket.
A kilátogató gyermekek a továbbiakban egy látványos shownak lehettek részesei, az ehhez szükséges óriásbuborékok elkészítését maguk is kipróbálhatták. A folytatásban a Kaláka együttes lépett színpadra. Gryllus Dániel, a formáció alapítója kiemelte, hogy erre az alkalomra egy több mint 30 éves albumuk dalaival készültek, amelynek a címe: Szabad-e bejönni ide Betlehemmel.
A harmadik adventi hétvégét Kollányi Zsuzsi és Ritmo Accustic, azaz Németh Zsolt közös koncertje zárta, kettősük már sokszor dolgozott együtt az ilyen jellegű akusztikus fellépések alkalmával, melynek részeként főként feldolgozásokat hallhattak a jelenlévők.
Az Advent Rákosmentén 2019 rendezvényfolyam vásári forgataga december 24-ig várja a látogatókat. A programsorozat december 21-én folytatódik majd, többek között a Soulwave fellépésével. Ezt megelőzően december 20-án este a korcsolyázni vágyók az igen népszerű Jégdiszkón is részt vehetnek majd.
Karácsonyi ünnepség és épületátadás
Év végi pénzjutalom átadás
Az Önkormányzat decemberi testületi ülése
Horváth Tamás leszögezte: az épület a mai kor kritériumainak megfelelően fog megépülni, a használatát tekintve pedig a 2020-as előírások szerint üzemel majd, maga a fejlesztés pedig egy –Rákoskeresztúr egészét átfogó- beruházás-sorozat meghatározó eleme lesz.
A polgármester utalt rá: november 30-án megnyitotta kapuit az advent rákosmentén rendezvénysorozat, amelynek keretében kézműves vásár, gasztronómiai élmények, gazdag színpadi és térprogramok valamint jégpálya várja az érdeklődőket. Továbbá egy régóta várt korszerűsítés is elindult a Rákoskerten található Százszorszép Óvoda bővítésének munkálataival, amelynek részeként a már meglévő két épület mellé egy harmadikat is telepítenek majd a helyszínre a szakemberek. A tájékoztatót követően a közbiztonsági beszámoló következett. Wodala-Keller Éva rendőr alezredes, megbízott kapitányságvezető kiemelte, hogy az elmúlt hónapban is nagy hangsúlyt fektetett a rendőrség a bűnmegelőzési programjaira, majd kijelentette: továbbra is pályaorientációs napok keretében próbálják megszólítani a fiatalságot. Kapitányságvezető végül felhívta a figyelmet néhány - a közelgő ünnepek során felmerülő – bűnesetre, és azok elkerülésének módszereire is.
Évzáró karácsonyi értekezlet
Az eseményen felszólalt továbbá Medveczki Aranka, az „Életet az éveknek” Országos Szövetség elnökségi tagja, illetve Juhász László is, a Magyar Szakszervezeti Szövetség képviseletében. Rávilágított: tevékeny idősekre van szükség, helyszínekre ahol rendezvényeken vehetnek részt, és megfelelő kapcsolattartásra a városvezetéssel. Ahogy fogalmazott: ezek a feltételek Rákosmentén teljesülnek. A jelenleg 160 aktív taggal működő XVII. kerületi nyugdíjas szakszervezet szoros együttműködésben áll Rákosmente Önkormányzatával. Horváth Tamás polgármester köszöntőjében kiemelte: a kerület ebben az évben elnyerte az idősbarát település-titulust is, amely egy rendkívül rangos elismerés. Méltatta továbbá az előző ciklus alpolgármestere, Fohsz Tivadar által elvégzett munkát is, a szépkorú közösségért.
A továbbiakban a városvezető áldott ünnepeket és boldog újesztendőt kívánt a jelenlévőknek. Végezetül oklevéllel és virággal köszöntötték azokat, akik 40, 50, 60, illetve 70 éves aktív szakszervezeti tagsággal rendelkeznek. Az esemény közös ebéddel zárult.
Jubileumi kiállítás a Rákoscsabai Közösségi Házban
A megnyitó további részében Lakatos J. Péter: József Attila Thomas Mann üdvözlése című költeményét szavalta el, melyet követően a jelenlévők felköszöntötték az ünnepeltet. Tömpe Emőke a kiállítással kapcsolatban elmondta: egész munkássága megtalálható benne, többek között olyan művek is, amelyeket az 1970-es évek elején, főiskolás korában hozott létre.
Minden érdeklődőt vár a MikulásGyár
Az idei esztendőben 15. alkalommal nyitotta meg kapuit a MikulásGyár, hazánk egyik legnagyobb karitatív akciója. A szervezők ezúttal a Millenáris Parkban és a Lurdy Házban várják az adományozókat. A felajánlások közé tartós élelmiszerek, játékok és könyvek kerülhetnek, az utóbbiból idén 50 ezer darabot szeretnének összegyűjteni a nehéz sorsú családoknak. – mondta el Éskovács Péter, a program sajtófőnöke.
Abban az esetben, ha valaki nem tudja személyesen leadni az adományát a kijelölt pontokon, a Magyar Posta minden egyes fiókja ez alkalommal is térítésmentesen veszi át és juttatja célba az összeállított csomagot, csupán annyit kell feltüntetni rajta, hogy „Mikulásgyár”. Éskovács Péter kiemelte: a kezdeményezés évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ezért ebben az esztendőben is számos rászoruló gyermek karácsonyához járulhatnak hozzá az akció résztvevői.
A MikulásGyár színes családi programokkal, koncertekkel és olvasósarokkal várja az érdeklődőket egészen december 21-ig. A jótékonysági program lebonyolításához a szervezők továbbra is várnak segítőket, akik az onkentes@mikulasgyar.hu e-mailcímen jelentkezhetnek.
Kezdetét vette a téli krízisidőszak az utcán élők számára
Hirtelen köszöntött be a hűvös, csapadékos időjárás, ami miatt nagy a veszélye annak, hogy a tartósan utcán tartózkodó emberek kihűlnek. A testhőmérséklet veszélyesen alacsony szintre való süllyedése azonban nemcsak a mínuszokban fenyeget, akár plusz 10 fokban is előfordulhat. – mondta el Morva Emília, a Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Regionális Központjának vezetője.
November elsején veszi kezdetét a krízisidőszak, és egészen márciusig tart, melynek során a hajléktalanokat segítő szervezetek megerősített szolgálattal, nagyobb létszámmal, és meghosszabbított nyitva tartásokkal dolgoznak.
A nélkülözők a XVII. kerületben külön támogatást is kapnak a helyhatóság jóvoltából. Rákosmente önkormányzata minden pénteken délután egy órakor meleg és tartós élelmiszert oszt a városházánál, valamint a Rákosmenti Adományház Egyesület ruhával, bútorral segíti az embereket. A napi szintű járőrözést Budapest területén, a budai oldalon a Máltai Szeretetszolgálat, a pesti oldalon a Menhely Alapítvány munkatársai látják el. A szociális dolgozók emellett hosszú távon is próbálnak segítséget nyújtani a rászorulóknak, olyan programokkal, amelyekkel jobb körülményeket teremthetnek maguknak, illetve munkát találhatnak az érintettek.

A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.
