
hírek

Prevenciós táskák átadása
Horváth Tamás a Holdsugár Gondozási Központban megtartott beszédében köszönetet mondott a dolgozóknak kitartó munkájukért. Kiemelte: a jelenlegi járványhelyzet még több és nehezebb feladatot ró a szociális ellátásra, valamint a házi segítségnyújtásban tevékenykedőkre, ugyanakkor bízik abban, hogy a prevenciós táska hozzájárul majd az érintettek jólétéhez. A Holdsugár Gondozási Központ vezetője, Fehérné Kugler Andrea a csomagok áttekintésekor hangsúlyozta: a vérnyomásmérő, vércukormérő, a pulzoximeter, a kézi masszírozó készülék, a manikűrözéshez használt körömolló, körömcsipesz, illetve a digitális lázmérő mind munkavállalóiknak, mind pedig a gondozottak számára hasznos eszközök lehetnek a mindennapokban.
Az elnyert összegből megvalósításra került egy meseíró pályázat is, melynek hozadéka a „Nagyi, mesélj” című kötet, amelyet a XVII. kerület szépkorú polgárainak írásaiból állítottak össze, és a Napsugár Óvoda növendékei egészítettek ki rajzos illusztrációkkal. A szervezésben és a lebonyolításában Szabó Tiborné, Rákoshegy önkormányzati képviselője vállalt szerepet, az ingyenes kiadványból pedig 20-20 példány került átadásra a helyi idősklubok számára. A könyvben fellelhető történetek kitartásról, udvariasságról és a szeretetről szólnak.


Intézménytörténeti kiállítás Rákoskerten
Az eseményen Szelepcsényi Sándor szervezőként és kiállítóként egyaránt köszöntötte a megjelenteket, mivel a Rákoskerti Polgári Kör elnöke diákként maga is a Kossuth Lajos Általános Iskola – akkori nevén az Erzsébet körúti Iskola – padjait koptatta. Ezáltal a bizonyítványa is helyet kapott a kiállított ereklyék között, mely a jó jegyek mellett, az 1956-os politikai eseményekből adódó változásokat egyaránt tükrözi.
Emellett az értesítőt lapozgatva az is megfigyelhető, hogy míg eleinte a Rákosi címer látható az iskolai pecséteken, később a Kossuth-, majd a Kádár korszak jelképével lett hitelesítve a dokumentum. Szelepcsényi Sándor számára mégsem ez a legkedvesebb relikvia a kiállított tárgyak között, hanem az az 1959-es tablókép, melyen feleségével együtt látható.
Az egyebek mellett régi mikroszkópot és írásvetítőt felsorakoztató, lokálpatriotizmust erősítő kiállítás létrejöttét Hatvani Zoltán, Rákoskerti önkormányzati képviselője is támogatta, akinek a pohárköszöntőjét követően, Szelepcsényi Sándor tartott interaktív tárlatbemutatót a megjelenteknek.


Táncjáték két felvonásban
A táncpedagógus hozzátette: az online órák és a nyári közös gyakorlás összehangolása nem volt egyszerű feladat, a gyermekek azonban sikeresen helytálltak, és különböző csoportokban, majd végül közös próbákon is elsajátíthatták a koreográfiákat. Emellett hangsúlyozta: motiváló és közösségkovácsoló egy-egy előadásra készülni, hiszen több településen, így Rákosmente mellett Pécelen és Gyömrőn is zajlanak kurzusok, ez alkalommal pedig valamennyi növendék csatlakozhatott a darabhoz.
A résztvevők többsége már hosszú esztendők óta foglalkozik a tánccal, így többen balettoznak, míg az intézmény által a fiatalok a jazz és a modern tánc elemeivel, sajátosságaival is megismerkedhetnek.
A Strausz Eszter Mozgásművészeti Iskola a jövőben további fellépésekre készíti fel a diákokat, október 26-a és 28-a között pedig kurzust indít az érdeklődők számára, ahol a megjelentek Art Jazz- és Klasszikus balett órákon vehetnek majd részt.


Csendes főhajtás az október 6-i nemzeti gyásznapon
A továbbiakban a hála virágait helyzete el Rákosmente Önkormányzatának nevében: Horváth Tamás polgármester, dr. Bakos András és dr. Füzesi Péter alpolgármesterek, illetve a Fidesz Magyar Polgári Szövetség XVII. kerületi szervezete képviseletében Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Dr. Füzesi Péter alpolgármester, és Virág Mihály önkormányzati képviselő. Koszorúzott továbbá a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében Szilágyi György országgyűlési képviselő is. A Kelet-Pesti Tankerületi Központ koszorúját Képíró Ágnes helyezte el, majd lerótták kegyeletüket a Rákoscsabai Polgári Kör, a Kossuth Nemzetőrség, illetve az oktatási és kulturális intézmények, valamint civil szervezetek is. A megemlékezés a Szózat és a Székely Himnusz közös eléneklésével zárult.


Útépítési munkálatok Rákoscsaba-Újtelepen
Szeptember elején került sor a Rákoscsaba-Újtelepen található munkaterületek átadására, az ottani beruházás a Patak utcát, a Fűzkút és a Rizskalász utcát, valamint a Kelecsény közt érinti.
A projekt keretében keretében gépkocsi-bejárót és járdát építenek, bővítik a közvilágítást, valamint a csapadékvíz-elvezetés problémáját is megoldják a szakemberek.
A képviselő hozzátette, hogy a projekt további részét képezi a gépkocsibejárók kialakítása, a fejlesztés következtében kivágásra ítélt faállomány pótlása pedig meg fog történni a későbbiek folyamán. Fontos szempont volt továbbá az érintett útszakasz forgalmi terheltségének csökkentése. A környéken élők nyugalma érdekében egyirányúsítva lesznek ezek az utcák azért, hogy ne használják a Zrínyi útra kanyarodó autók ezeket menekülő útvonalnak.
A munkálatok befejezésének időpontjai műszaki okokból, az időjárás vagy a járványügyi intézkedések okán módosulhatnak.


Folytatódott a lombzsákok kiosztása Rákosmentén
Halász Dezső, a körzet másik önkormányzati képviselője kitért rá, hogy nem volt szükséges előzetes regisztrációra a személyes átvétel során, emellett pedig felkínálta annak lehetőségét is, hogy akik igénylik, azoknak házhoz viszi a zöldhulladék-gyűjtő alkalmatosságokat.
A további osztási időpontokkal kapcsolatos információk Rákosmente Önkormányzatának honlapján, a rakosmente.hu weboldalon olvashatók.


Cimbalomzene Határtalanul
Herencsár Viktória az est folyamán egy különleges cimbalmot használt, melyet saját ötletei alapján tervezett számára egy cseh hangszerkészítő. A nemzetközileg is elismert cimbalomművész fellépéseinek célja, hogy bemutassa az ütős hangszer használatát, lényegét, „lelkét” a hallgatóságnak. A koncerten előadott európai és ázsiai kompozíciók háttértörténetébe is betekintést nyerhetett a közönség. A művész zenei utazásra invitálta a jelenlévőket, mivel a koronavírus járvány miatt az utóbbi időben számos koncert elmaradt.
Herencsár Viktória Artisjus- és Magyar Örökség Díjas, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett cimbalomművész, Rákosmente díszpolgára. Nemrégiben megkapta a Besztercebányai Művészeti Akadémia professzori címét is. Elmondta: ezekre az elismerésekre feladatként tekint, és a jövőben továbbra is a cimbalom megismertetésén, megszerettetésén munkálkodik.


Elkészült a Kertvárosi Tanyaudvar beruházásának második üteme
A városvezető hozzátette, hogy szemmel látható az a sok munka, amelyet az őrszolgálat dolgozói belefektettek a projekt létrehozásába, a Rákosmente Önkormányzatával megkötött megállapodás értelmében évente több mint 50 óvodás és iskolás csoportnak tartanak ismeretterjesztő és környezetvédelmi foglalkozásokat is a helyszínen. Szatmáry Kristóf a 16. kerület országgyűlési képviselő köszöntőbeszédében úgy fogalmazott, hogy a tanyaudvar azt a világot szimbolizálja, amelyből a városok létrejöttek az urbanizációnak köszönhetően. Kovács Péter, a házigazda 16. kerület polgármestere egy közös sikertörténetnek nevezte a létesítmény megvalósítását, amely a Fővárosi és a kerületi önkormányzat, valamint a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat közös fúziójából születhetett meg.
Az ünnepélyes szalagátvágásban Horváth Tamás és Kovács Péter polgármesterek mellett Szatmáry Kristóf a 16. kerület országgyűlési képviselője, Karácsony Gergely főpolgármester, Kerpel-Fronius Gábor, okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes, dr. Szenecei Balázs, a Budapest fejlesztési központ tanácsadóját valamint Oláh Csaba a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat intézményvezetője egyaránt segédkezett. Ezt követően egy közös bejárás keretében tekinthették meg az objektumot a jelenlévők. A tanyaudvar építési munkálatai 2018-ban indultak meg, a beruházás első ütemének lezárását követően magyar őshonos állatfajokkal, és a tanyasi élethez kapcsolódó építményekkel ismerkedhettek meg a látogatók. Az udvarban baromfik, gazdasági- és törpefürjek, házinyulak és teknősök is helyet kaptak, rackajuhokkal, illetve kárpáti borzderes borjakkal egyetemben. Az intézményvezetője utalt rá, hogy a koronavírus járvány első hullámának időszaka alatt zárva tartottak, ezek a hónapok azonban lehetőséget adtak arra, hogy befejezzék a végső munkálatokat.
A záró fejlesztések során a tanyaudvar egy gyümölcsös kerttel bővült, melyet a közelmúltban elhunyt Dr. Bálint György gazda tiszteletére hoztak létre, továbbá egy juh hodályt, a kacsák és libák tartózkodási helyét, és disznóólat is telepítettek ugyanide a szakemberek. A régi épület megújult, melyben egy előadóterem kapott helyet. Mindezek mellett a távlati tervek között szerepel még egy vadaspark kialakítása is a területen. Mint azt Oláh Csaba kifejtette: bizony rengeteg feladattal jár a létesítmény napi szintű fenntartása.
A 16. kerületben található Kertvárosi Tanyaudvar október 3-ától várja a látogatókat, szombati és vasárnapi napokon 10 -től 16 óráig, hétköznapokon az óvodás és iskolás csoportok vehetik birtokba a területet.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.