
hírek

Sikeres szezont zárt a Rákoshegyi VSE
A legutóbbi versenyidőszak alkalmával egyedüli magyar lányként jutott ki az észtországi világbajnokságra Kis Horváth Luca, aki elmondta: a májusban lezajlott megmérettetés igazi örömjáték volt számára, ott ugyanis nemcsak tandemben, de egyéni számban is sikerült a dobó legfelső fokára állnia.
A játékos hozzátette: az edzések mellett kiemelt fontosságú a mentális felkészülés, mely az egész egyesület körében jelentős méreteket ölt. A Rákoshegyi VSE tekés berkekben egyebek mellett a saját szervezésű, Csipet Kupa elnevezésű megmérettetéséről is ismert, ami idén május 2 és június 9 között zajlott le, ezzel egyidejűleg pedig az elhunyt csapattársak emléke előtt is tiszteleg az egyesület.


Június 15-én kerületszerte elballagtak a nyolcadikosok
Június 15-én került sor a Budapest 17. kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola 8. évfolyamos diákjainak a ballagására. Az esemény keretében, Csébi András, intézményvezető mondott köszöntőbeszédet, melyben egy Ady Endre idézettel kívánt további sikeres esztendőket a három végzős osztály számára.
Az ünnepségen, melyen Horváth Tamás polgármester és Hatvani Zoltán, rákoskerti önkormányzati képviselő egyaránt jelen volt, idén is átadásra került az „Élen a tanulásba, élen a sportban” díj, melyet a ’90-es évek végen abból a célból alapított a helyhatóság, hogy azok a tanulók, akik a kitűnő tanulmányi eredményeik mellett az élsportban is kimagaslóan teljesítenek, jutalomban részesüljenek. Amint azt a városvezető hangsúlyozta: ezzel az elismeréssel szeretnék ösztönözni a fiatalokat, hogy a szellemi aktivitáson túl a fizikai is, ugyancsak fontos.
Ez alkalommal Sas Nándor vehette át Horváth Tamástól az önkormányzati emléklapot, és az ehhez tartozó értékes ajándékutalványt, valamint egyidejűleg a Kossuth Lajos Általános Iskola saját díját – a Kossuth diplomát – is. A 15 éves fiú a szertorna-sportban jeleskedik: több országos-, és nemzetközi megmérettetésen ért már el dobogós helyezéseket.
A Gregor József Általános Iskolában június 21-én, míg a Balassi Bálint Gimnáziumban június 23-án kerül majd sor az „Élen a tanulásba, élen a sportban” díjak kiosztására. Rákosmente városvezetése bízik abban, hogy ez az elismerés továbbra is motiváló erőként hat majd a fiatalokra.


Ünnepségekkel zárta a tanévet a Bartók AMI
Az elismerést ebben az esztendőben a tanulók közül Pap Milán, a pedagógusok közül pedig Monostori Ferenc orgonatanár vehette át.
Az intézményvezető hozzátette: idén az öt főből álló kuratórium életműdíjat is adományozott. Hlács Gusztáv posztumusz kapta a díjat, illetve a felesége, Hlács Gusztávné szintén kitüntetett lett.
Az évzáró események június 13-án folytatódtak a Bartók AMI udvarán, ahol a tanévben kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók munkáját egy-egy ajándékkal és oklevéllel ismerte el az iskola vezetősége. Amint Balogh Lázár intézményvezető utalt rá, az tanintézet egy igazán sikeres esztendőt tudhat maga mögött. A vizsgakiállításokat, és az előadásokat követően a gyerekek zenetáborba mennek, majd a nyár hátralévő részét pihenéssel töltik, az iskola pedig szeptembertől ismét megkezdi működését.


Tarnai Sándor köszöntése
A kerületi kötődésű Tarnai Sándor idén ünnepelheti a 90. életévét, melyből adódóan a szerettei egy nagyszabású születésnapi rendezvény keretében köszöntötték a szépkorút. A 812-es Csaba Vezér Cserkészcsapat parancsnoka elsőként köszöntét fejezte ki a megjelenteknek.
Az ünnepelt a közösségért és a fiatalságért végzett önkéntes, fáradhatatlan munkájáért 2011-ben „Rákoscsabáért Díjban” részesült, melyhez kapcsolódóan Dr. Füzesi Péter, Rákosmente alpolgármestere fel is idézte néhány saját emlékét.
Az alpolgármester egy Orbán Viktor miniszterelnök és Horváth Tamás polgármester által egyaránt aláírt oklevéllel köszöntötte Sanyi bácsit, majd Dr. Füzesi Zoltán a Rákoscsabai Református Egyházközség lelkipásztora tolmácsolta a gyülekezet jókívánságait. Ezt követően a jó hangulatú esemény különböző verses-zenés előadásokkal folytatódott, ugyanis megjelentek színes produkciókkal készültek a jeles nap alkalmából.


Megtartották az idei Egyházi Egyeztető Fórumot
A városvezető hozzátette: a felekezetek vezetői a támogatás iránti kérelmeiket, június 20-ig adhatják le, az elbírálást követően pedig a szerződések megkötésére és az összegek kiutalására a tervek szerint július első felében kerülhet sor. Horváth Tamás polgármester az elmúlt két esztendőben megvalósult beruházások és felújítások sorában egyebek mellett a Lisieux-i Szent Teréz Plébánia templomparkjában megépült keresztutat, továbbá az idén 30 éves Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium ünnepségén Snell György püspök emlékére felavatott domborművet egyaránt megemlítette. Mint kitért rá: hamarosan befejeződnek a Makovecz Imre nevéhez fűződő rákoskerti templom kivitelezési munkálatai is.
A tanácskozás egy kötetlen beszélgetéssel zárult, ahol az érintettek hozzászólhattak az elhangzottakhoz, mindemellett pedig a kerületi egyházközségek új tagjai is bemutatkozhattak egymásnak.


Megújult Mákvirág Óvoda udvara
A városvezető kitért rá: a munkálatok más intézményekben is tovább folytatódnak, mivel a közelmúltban kezdődtek meg hasonló jellegű fejlesztések a Napsugár, valamint a Micimackó óvodákban. Az összességében 700 négyzetmétert érintő jelenlegi korszerűsítés az intézmény másik végében található, gyakorta sáros udvarrész számára hasonló megújulást hozott, mivel szintén 21. századi elvárásoknak megfelelő műfűvel gazdagodott. Deák Ildikó intézményvezető kiemelte, hogy az óvoda mindennapi nevelési programjának szerves részét képezi az állandó mozgás biztosítása, ezért különösen hasznos és praktikus az új kialakítás, mely az időjárási viszontagságoknak is ellenáll.
Az intézmény legközelebb a szeptemberben esedékes Mákvirág napok keretében fog tartani egy újabb nagyszabású ünnepséget, melynek alkalmából a gyermekek és szülők újfent birtokba vehetik majd a megújult udvarrészeket.


Rákoshegyi Sokadalom
Eközben a különböző kézműves programok mellett angol nyelvi klub és ugrálóvár várta a kicsiket és a nagyokat a helyszínen, majd a Mintapinty zenekar interaktív koncertjére is sor került. Az együttes számos báb és eszköz segítségével, egy cirkuszi kalandozást kínált a látogatóknak.
A nap folyamán a kerületrész önállóvá válásának 100. évfordulója alkalmából a Rákoscsabai Nyugdíjas Klub egy kis ajándékkal kedveskedett Szabó Tibornénak, aki a Rákoshegyi Polgári Kör elnökeként az idei rendezvénysorozat aktualitásába is betekintést engedett.
Ebédidőre elkészültek a bográcsokban az étvágygerjesztő ételek, melyeket ezúttal is szigorú szempontok alapján bírált el a szakmai zsűri. A jubileumi fakanálviadal keretében idén 7 csapat mérte össze a főzőtudását, a legjobbak pedig egy különleges elismerésben, a „Nemeskövi Dénes-díjban” részesültek.
A közösségi ház udvarában többek között a Rezedák Dalkör műsorát is megtekinthették a jelenlévők. A formáció visszatérő vendégként lépett színpadra, így nagy örömmel és színes repertoárral érkeztek az eseményre.
A fiatalabbak pedig délután sem unatkozhattak, ugyanis az érdeklődők egy bábszínházi előadást is megtekinthettek a helyszínen.


Ismét megrendezték a Pünkösdi Kórustalálkozót
A háromnapos rendezvény során naponta 8-8 fellépő csoport állt közönség elé. Szerdán és csütörtökön számos kerületi énekkar mutatta be tehetségét, köztük egyaránt megtalálhatóak voltak gyermek- és ifjúsági kórusok. A program harmadik, záró napján a felnőtt csoportoké volt a főszerep több helyi énekkar mellett Rákosmente horvátországi testvérvárósából, Lovranból érkeztek fellépők, mindemellett pedig az 1997-ben, a szlovákai Ipolyságon megalakult vegyeskar is ízelítőt nyújtott a repertoárjából, ők egyébként először képviseltették magukat a rendezvényen.
A 31. Pünködi Kórustalálkozó vendégei között voltak visszatérő fellépők is. A finn énekeket népszerűsítő Kalevala Kórus a találkozónak már több éve aktív résztvevője.
A hangversenyt a Rotunda Kórus Alapítvány szervezte, annak művészeti vezetője Tóthné Mózer Annamária elmondta, nagy öröm, hogy idén már megrendezhették a kórustalálkozót, mint utalt rá mind a művészeti csoportok mind pedig a közönség számára sokat jelent a program.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.