
hírek
A Kelet-Pesti Tankerületi Központ évnyitója
Lengyel-Fehér Gyöngyi, a Kelet-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője és igazgatóhelyettese beszédében ismertette az idei tanévre vonatkozó elképzeléseket, valamit arra hívta fel a figyelmet, hogy az olyan, problémásabbnak nevezhető időszakban, mint amilyennek a pandémia és az orosz-ukrán háború okán az elmúlt 3 esztendő bizonyult, a tanároknak még nagyobb odafigyeléssel és összetartással szükséges vezetni az osztályokat.
A folytatásban a következő ciklusra is megválasztott kőbányai és rákosmenti igazgatóknak, valamint azok helyetteseinek gratuláltak a szervezők. A XVII. kerületben újabb megbízatást kapott Molnár Anna, a Gregor József Általános Iskolának, Raffay Gábor, a Diadal Úti Általános Iskolának, valamint Tabajdi Zsolt, a Gyurkovics Tibor Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménynek az igazgatója, ahogyan Tabajdi Viktória és Prajczer Judit, a Diadal Úti és az Újlak Utcai Általános Iskola igazgatóhelyettesei is. Az esemény szakmai értekezlet megtartásával zárult.
A rákosmenti tanszerboltok is felkészültek az iskolakezdésre
Mivel a tanulmányok megkezdése pénzügyi kérdés is, a Magyar Nemzeti Bank honlapján segít eligazodni a bankszámlák, hitelek, pénztári és egyéb támogatások világában. Idén sokkal több tudatos vásárló látogatott el a XVII. kerületi üzletbe, ugyanis voltak olyanok, akik már júniusban beszerezték az új tanszereket – tette hozzá Mészáros Brigitta üzletvezető. A füzetek, valamint a hátizsákok vonatkozásában is megvannak a legkedveltebb darabok a gyerekek körében. A fiúknál, ahogy a korábbi években, még mindig az autós és a dínós motívumok számítanak népszerűnek, míg a lányok esetében az állatos, csillogó minták a legkelendőbbek.
Csorba Katalin szobrászművész életmű kiállítása
A 40 alkotást felvonultató tárlat megnyitóján jelen volt Dunai Mónika, Rákosmente országgyűlési képviselője, valamint Kálnoki-Gyöngyössy Márton egyetemi docens, az MTA doktora. Amint Dunai Mónika kitért rá beszédében: Csorba Katalin tevékenységét az általa megmunkált köveken keresztül elsősorban az emberekben és magában a természetben megnyilvánuló titkok közvetítése jellemzi.
Kálnoki-Gyöngyössy Márton arra mutatott rá, hogy a kiállító legtöbb alkotása a legnemesebb kőből, azaz márványból készült, de egyaránt fellelhetőek mészkőből, bronzból, továbbá üvegből megszülető szobrok is a művei között. A megszemlélhető alakzatok szilárd kompozícióval és aprólékosan megformált felülettel rendelkeznek, melyek megmutatják, hogy a művész teljes tisztelettel van az anyag iránt.
A kiállítást az érdeklődők szeptember 17-ig tekinthetik meg Rákoshegyen az Erdős Renée Házban.
Rongálások történtek az Ede utcai játszótéren
Ismeretlen elkövetők a helyszínen található játszóeszközökben, valamint a kerítésben okoztak károkat, a helyreállítást pedig Rákosmente Önkormányzata a saját költségén végeztette el, és már felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, valamint a közterületfelügyelettel a hasonló jellegű bűncselekmények megakadályozása érdekében.
Dr. Füzesi Péter hozzátette: az érintett területen a közeljövőben egy nagy volumenű fejlesztés kezdődik meg a lakosság aktív sporttevékenységének elősegítése, illetve a szabadidő hasznos eltöltésének biztosítása érdekében.
A kétfázisban megvalósuló beruházás várhatóan 2024 májusára fejeződhet be. Dr. Füzesi Péter végezetül utalt arra is, hogy bár a játszótérre jelenleg nincsen térfigyelő kamera telepítve, azonban a tervek szerint a hamarosan elkezdődő munkálatok részét fogja képezni az eszköz felszerelése és üzembe helyezése.
Magas szintet ért el a parlagfű pollenkoncentrációja
- Az allergiás orrnyálkahártya hurut vagy pedig a tüdőnek a megbetegedése, tünetei a legsúlyosabbak, de az emésztőszervrendszerben is előfordul, ha lenyelünk egy étellel valamennyi parlagfű pollent, akkor azok elég lassan fognak a savak hatására felbomlani tehát ott is lehet egy reakció. - mutatott rá a szakember.
Prof. Dr. Nékám Kristóf továbbá hozzátette, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a hazánkban élő parlagfű érzékenyek száma folyamatosan növekedik. A növény által okozott allergiás reakciók kezelésére többek között hatékony módszer lehet az immunterápia.
Önkiszolgáló pontok a gyors ügyintézésért a kormányablakokban
A hivatalvezető hozzátette: a mesterséges intelligenciával támogatott rendszer segítségével jelentős teher fog lekerülni a közigazgatási ügyintézők válláról, akik így hatékonyabban tudnak majd foglalkozni azokkal a teendőkkel, amelyek végrehajtásához kizárólag emberi erőforrás szükséges. Az ügyfélbarát szerkezet a 17. kerületi kormányablak várakozóhelyiségének egy elkülönített részében lett kialakítva, a folyamatok elindításában pedig mentorok segédkeznek, amennyiben erre szükség van.
Az ilyen formán intézhető legnépszerűbb ügytípusok között az anyakönyvi kivonatok kérelmezése, a gépjárművek forgalomból való kivonása, valamint az elhagyott személyi igazolványok és jogosítványok pótlása szerepel. A rendszer fejlesztése folyamatosan zajlik, így az önkiszolgáló oszlopoknál elvégezhető teendők listája várhatóan tovább bővül majd a jövőben.
Az autóbusz forgalmi sáv rendeltetésszerű használatának módja
Fővárosi viszonylatban a BRFK heti rendszerességgel végez ellenőrzéseket a Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve, hogy minél nagyobb hatékonyságban tudják kiszűrni a szabálytalankodókat. Azok, akik jogtalanul haladnak a buszforgalmi sávban, pénzbírságra számíthatnak, de a szabálysértés akár büntetőpontokat is vonhat maga után. A rendőr alezredes arra inti a lakosságot, hogy ne csak az esetleges szankciók miatt kerüljék a buszsávos haladást az állampolgárok, ugyanis annak tiszteletben tartásával még gördülékenyebbé válhat a közúti forgalom.
Kerékpáros csak akkor haladhat a sávban, ha azt az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki, és erre utaló kiegészítő jelzés is engedélyezi ezt az adott szakaszon. Fontos tudnivaló még, hogy a közlekedési lámpa BUSZ felirata nem csupán a buszokra, hanem mindenkire vonatkozik, aki a buszsávban szabályosan tartózkodik, így az indulás, kanyarodás során is ehhez a felirathoz kell igazodni, járműtől függetlenül.
Gyakoriak nyáron az évszakra jellemző időjárásból adódó káresetek
Lambert Gábor hozzátette: amennyiben kár keletkezett akár az ingatlanunkban, akár az ingóságainkban, mindenképpen készítsünk azokról fényképfelvételeket, majd ezt követően végezzük el a szükséges állagmegóvási műveleteket, de minden esetben kövessük azokat a lépéseket, amelyeket saját biztosítótársaságunk javasol a mentést illetően. A szakember továbbá rámutatott: a hónap elején történt pusztító vihar alkalmával számos gépjármű tulajdonos autója rongálódott meg, viszont csak kis százalékuk rendelkezik teljeskörű Casco biztosítással.

A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.
