
hírek
XI. Horváth Előd Lecsófőző Verseny
Ez alkalommal 32 bográcsban rotyogtak különböző ízesítésű lecsókülönlegességek, ugyanis éppen ennyi család, illetve baráti társaság jelentkezett az egyes kerületrészekből a megmérettetésre. A szervezésért immáron hosszú évek óta a Rákoskerti Lemaradás Turisztikai Sport és-Szabadidő Egyesület felel. Földi János, a civil szervezet elnöke kiemelte: a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is két kategóriába sorolták a nevezőket.
Horváth Tamás polgármester nemcsak Rákosmente Önkormányzatának a képviseletében tette tiszteletét a rendezvényen, ugyanis a fakanálviadalon versenyzőként is részt vett: a feleségével, illetve önkormányzati dolgozókkal együtt hagyományos ízvilágú lecsót készített. A városvezető elmondta: ezen alkalmak a főzés öröme mellett jelentős közösségépítési lehetőséggel is szolgálnak.
Dunai Mónika országgyűlési képviselő örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy évről évre egyre többen neveznek a Horváth Előd lecsófőző versenyre. Mint kitért rá: nagyon fontos összetartó erővel rendelkeznek azok a népes számú családi és baráti társaságok, akik részt vesznek ezeken az eseményeken.
Őszi közlekedésbiztonság
A köd jelentősen csökkenti a látótávolságot, ami különösen veszélyes a gyorsforgalmi utakon. Ilyen időjárási körülmények között nemcsak a megfelelő sebesség betartása lényeges, hanem a biztonságos követési távolságé is. A szakemberek arra figyelmeztetik a járművezetőket, hogy a nedves útfelületeken a féktávolság jelentősen megnövekszik, ami váratlan helyzetekben könnyen balesethez vezethet. A sofőröknek célszerű jó minőségű, szezonális gumikat használni, hogy a tapadás biztosított legyen, valamint javallott rendszeresen ellenőrizni a járművek világító- és fékrendszerét.
A rendőr százados továbbá elmondta: Az őszi időszakban különösen fontos a körültekintés, hiszen a megváltozott látási viszonyok és útfeltételek növelik a váratlan veszélyhelyzetek kialakulásának esélyét.
Hóka László köszöntése
Köszönet a paralimpiai sportolóknak
Szentesi Sándor köszöntése
Ingyenes Nordic walking program Rákosmentén
Idősbarát önkormányzatként kiemelt figyelmet fordít arra a városvezetés, hogy az egészséges életmód megőrzésében támogassa a kerület idősebb lakóit. A helyhatóság számára rendkívül fontos, hogy a nyugdíjas korosztály tagjai ne csupán hosszabb, de teljesebb életet élhessenek. Ezért minden lehetséges eszközzel segíti őket abban, hogy részt vehessenek a fizikai állapotukat javító elfoglaltságokban, melyek a társas kapcsolataikra szintén hatással vannak. A Nordic walking séták támogatása is ennek a törekvésnek képezi a részét. – emelte ki Dr. Füzesi Péter alpolgármester.
A programokról az érdeklődők bővebben a Makka Szabadidősport Egyesület weboldalán tudnak tájékozódni.
Szeptember 13-ig igényelhető az ingyenes HPV védőoltás
A szülők szeptember 13-ig egy beleegyező nyilatkozat kitöltésével kérelmezhetik gyermekük részére az oltóanyagot, a védettség kialakulásához pedig 2 oltásra van szükség 6 hónap különbséggel. A 7. évfolyamos lányok számára már a 2014/2015-ös tanévtől kezdődően ingyenesen elérhető a HPV elleni védőoltás, a 2020/2021-es tanévtől kezdődően pedig azt már a fiúk is kérhetik.
A szakemberek ajánlása alapján hetedikes korban a legideálisabb az oltás felvétele, ugyanis a szexuális élet megkezdése előtt beadott vakcina már korán felkészíti az immunrendszert arra, hogy a vírus megjelenésekor minél gyorsabban termeljen ellenanyagot, így a felnőtt korban javallott szűrővizsgálattal együtt hatékony védelmet nyújthat az érintetteknek.
Megnyitotta kapuit az Ajánlás című kiállítás
Dr. Feledy Balázs művészeti író hangsúlyozta, hogy Ilosfai Krisztián rendszerint a képző- és iparművészet határterületein kalandozik. Képeinek jelentős része pasztellel készül, munkái pedig anyaggazdagságukkal vonják magukra az érdeklődők tekintetét.
A 137 alkotást felvonultató tárlat a festő pályafutásának három meghatározó korszakát eleveníti fel, ezek témájukat tekintve a hit köré csoportosulnak, jelentéstartalmuk vonatkozásában pedig fontos üzenetet hordoznak magukban az önmagát pusztító világ felé.

A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.
