
Podmaniczky-s siker a szépíró versenyen
2016-03-20 15:19:40

A Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács és a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány – mint a Tanács adminisztratív és végrehajtó szerve – ötödik alkalommal hirdetett országos szépen író versenyt Magyarországon működő közoktatási intézmények és határon túli, magyar nyelvű oktatásban részesülő sajátos nevelési igényű (SNI) és beilleszkedési, tanulási, magatartási (BTM) nehézségekkel küzdő gyermekek számára.
A verseny célja a kézírás fontosságára való figyelemfelhívás, a sajátos nevelési igényű gyermekek pozitív megerősítése volt. Fontosságának elismerése is egyben, hogy Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége idén is elvállalta a fővédnökséget, mert hitvallása szerint: „Aki kézen fog egy gyermeket, máris tett valamit a jövőért.”
Az országos verseny budapesti fordulóját a csepeli Nagy Imre Általános Művelődési Központban rendezték 2016. március 18-án. A diagnosztizáltan sajátos nevelési igényű, illetve beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral küzdő, 1-12. osztályos tanulók versenyére összesen 9618 diák jelentkezett az ország minden pontjáról, valamint Szlovákiából és Szerbiából.
Az elődöntőket a résztvevő iskolák maguk bonyolították, a gyerekek feladata egy megadott szöveg másolása volt. A legszebb írások írói jutottak a megyei/budapesti fordulóba, ahol egy újabb szöveggel kellett megbirkózniuk. A fővárosi versenyen Rákosmentét Király Alexandra és Takács Kamilla, a Podmaniczky Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói képviselték. Király Alexandra a budapesti fordulóban az előkelő első helyezést szerezte meg, így bekerült az országos döntőbe. A feladatok elbírálásában különböző művészeti ágak elismert képviselői vettek részt. A zsűriben foglalt helyet a kerületünkben élő Babusa János szobrászművész is.

A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.