
Előadássorozat a beilleszkedésről
2015-01-16 12:30:23

Az óvodai és az iskolai beilleszkedés nehézségi kapcsán indított három részből álló előadássorozatot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XVII. Tankerülete, valamint a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVII. Kerületi Tangintézménye Rákosmente Önkormányzatával együttműködve. Az első előadást január 15-én tartották a Mézeskalács Óvodában. A rendezvényfolyamot dr. Füzesi Péter, rákoscsabai önkormányzati képviselő támogatta, és Fohsz Tivadar nyitotta meg, aki városvezetőként, egyben pedig érdeklődő szülőként is részt vett a programon.
- A kerületben folyamatosan nő a lakosság száma, ezáltal pedig a gyereklétszám is nő, az önkormányzat immár két ciklus óta folyamatosan fejleszti az óvodai férőhelyeket, legutóbb az Újmajor utcában adtunk át három csoportot egy bővítés keretében. A létszám-növekedési hullám mostanra elérte az iskolákat, így szeptemberben ismét 4-5 új első osztály indításával számol az önkormányzat, a bölcsődékben pedig megszűnt a várólista. –számolt be róla az alpolgármester.
A folytatásban Metzger Balázs, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat igazgatóhelyettese mutatta be az intézmény működését, mely 2013-ban, a köznevelés állami kézbe történő átvételét követően jött létre.
- Ezt a változást az indukálta, hogy sok olyan jogszabályi és eljárási probléma adódott, amelyekre csak abban az esetben lehetett választ adni, hogyha egyegységesített intézményben megpróbáljuk az igényeket mindenkire kiterjedően kielégíteni. A szakszolgálati feladatok közül itt, ebben a régióban a korai fejlesztés, a logopédia, a gyógypedagógiai ellátás a nevelési tanácsadás, illetve a szakértői bizottsági tevékenység van jelen. – mondta el az igazgatóhelyettes.
Ezt követően Nagy Éva pszichológus és Mogyorósi Zsuzsanna klinikai szakpszichológus tartottak előadást arról, miként lehet hatékonyan beilleszkedni az óvodába és az iskolába. Mint az elhangzott: erre nem csak a gyermekeknek kell felkészülni, hanem a szülőknek is, akik ekkor tulajdonképpen maguk is egy új közösségbe lépnek.

A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.