toggle-left toggle-right
RMTV

Idén is megrendezték a Kertünk Kincsei programot

2024-09-20 14:36:43

Különböző zöldségekkel és gyümölcsökkel ismerkedhettek meg a 17. kerületi óvodások szeptember 18-án, ugyanis a Rákoskerti Művelődési ház munkatársai a Rákosligeti és Rákoskerti Kertbarát Körök tagjaival közösen ismét életre hívták a Kertünk Kincsei programot. Az immár 10. alkalommal megtartott eseményre idén közel 450 gyermek látogatott el rákosmente kisgyermeknevelő intézményeiből. A Rákoscsabai Református Egyházközség Betlehem Óvodája már nem először vett részt a rendezvényen.

A csoportok 7 állomás feladatait teljesítették, melyek során kézműveskedhettek, szőlőből mustot készíthettek, illetve különféle zöldségekről és gyógynövényekről tudhattak meg többet. András Károly kétszeres nívódíjas kertmérnök rámutatott: a kezdeményezés legfontosabb célja az, hogy a gyermekekhez minél közelebb hozza a természetet, illetve a kertkultúrát.

A hagyományoknak megfelelően a szervezők ebben az esztendőben is hirdettek alkotói pályázatot, amely idén a „Kertünk vendégei, a bogarak” címet kapta. A zsűri egyik tagja: Kozma Tünde, a Rákosmenti Csillagszem Óvoda vezetője elmondta: idén két kategóriában várták az alkotásokat, a felhívásra pedig ezúttal is szép számmal érkeztek munkák.

A feladatokat követően sor került a rajzverseny nyertes pályamunkáinak kihirdetésére, az oklevelek és ajándékok átadásában Dr. Füzesi Péter alpolgármester is segédkezett, aki egyúttal a résztvevőket is köszöntötte. 

Az esemény zárásaként egy-egy oklevelet vehettek át azok a kertbarátok is, akik hosszú évek óta lelkes közreműködői a Kertünk kincsei programnak.
 

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook