toggle-left toggle-right
RMTV

Jelenleg a tabella 6. helyén áll az RKSK

2015-08-17 15:13:00

Augusztus 1-jén startolt a NB III-as labdarúgó bajnokság 2015/16-os szezonja. A Keleti csoport résztvevőjeként az RKSK férfi felnőtt futball csapata elsőként, idegenben a Tiszaújvárossal mérkőzött meg, ahol 2:1-es győzelmet aratott. A második fordulóban augusztus 8-án a Rákosmenti Községi Sportkör hazai pályán a másodosztályból kiesett Ceglédi VSE-t fogadta hazai pályán. Nagy melegben kezdődött a mérkőzés, melynek elején a mieink próbálták a vendég csapatot saját kapuja elé szorítani, de a ceglédiek sajnos hamar megtalálták az ellenszert, így a  27. percben megszületett az első találat. A vendégek vezető gólja után rövidesen megszületett a második ceglédi találat is. A szünet után a második játékrészben a rákosmentiek keményen nekiugrottak a ceglédieknek, de védelmük állta a rohamokat, sőt többször is sikerült kontratámadásokat indítani, de újabb gól nem esett egyik oldalon sem. A végeredmény tehát: Rákosmenti KSK – Ceglédi VSE 0-2. Ezzel az RKSK jelenleg a tabella 6. helyén áll. A kék-fehérek legközelebb Hajdúszoboszlóra látogatnak el, ahol augusztus 12-én a Magyar Kupasorozat első fordulóján szerepelnek. Ezt követően hétvégén Cigánd alakulatával csapnak össze a mieink.

 

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook