toggle-left toggle-right
RMTV

Biciklis túratérképet készített a Magyar Kerékpárosklub

2020-06-19 10:22:35

Számos biciklis térkép elérhető a világhálón Budapestre vonatkozóan. Ezek gyűjteményét letölthetjük a Magyar Kerékpárosklub honlapjáról. A közelmúltban azonban megszületett egy olyan egyedi útmutató a szervezet területi képviselőinek és szakmai partnereinek segítségével „Budapesti Bringakörök” címmel, amilyenhez hasonló eddig még nem létezett. - mondta el Halász Áron, a klub sajtóreferense. 

Kerékpárosbarát település lévén Rákosmentén körülbelül 12-13 kilométernyi szakaszon érhető el bicikliút, illetve kerékpáros sáv. Így az új Budapesti Bringakörök térképére természetesen felkerültek a XVII. kerület területén húzódó, illetve a térséget érintő két keréken bejárható utak is. Így az összeállítás tartalmazza többek között a Pesti úti kerékpárutat, a XVI. és XVII. kerületet összekötő biciklis szakaszt, valamint a Rákos-patak, Szilas-patak, Naplás-tó útvonalat is. 

A nemrégiben elkészített városi bringakörök térképe kiváló lehetőséget ad gyakorlásra is, hiszen többféle biciklibarát megoldást lehet kipróbálni az útvonalain a kerékpársávoktól, az elválasztott bicikli utakon át, a forgalomcsillapított utcákig. Valamint látnivalókat találhatunk a segítségével egészen Kelet-Pesttől a Normafáig, illetve az északi M0-ás hídtól a déli M0-ás hídig. A gyűjteménybe a legújabb fővárosi biciklis szakaszok is bekerültek.

 

 

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook