
hírek

Szakmai elismerésben részesült az Ascher Oszkár Színház
A magyar kultúra napján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szakmai elismeréseket adott át a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A Csokonai Vitéz Mihály-díj közösségi kategóriájában kitüntetést kapott a kerületben immáron 42 éve folyamatosan működő Ascher Oszkár Színház.
Az amatőr színjátszás és színházi nevelés területén hosszú időn át végzett tevékenységükért, közösségformáló-, értékteremtő munkájukért járó kitüntetést Tímár Tibor művészeti vezető vette át Balog Zoltán minisztertől.


Megújult a XV. utcai sportpálya térvilágítása
A Rákosligeti sportpályán található kandeláberek és a hozzájuk tartozó villamos elosztó szekrények, dobozok időszakos érintésvédelmi felülvizsgálata az érintett berendezések hibáit feltárta. A feltárt hibák nagyságát és javíthatóságát figyelembe véve cserélték ki, illetve újították fel a berendezéseket. A felújítás során alkalom nyílt a pálya kihasználtságát fokokozó fényérzékelő és időkapcsoló beépítésére is, melyek segítségével a sportolni vágyó lakosok hajnali 5 órától virradatig, délután pedig sötétedéstől 22 óráig térvilágítás mellet élvezhetik a pálya nyújtotta lehetőségeket.
A rekonstrukció kiterjedt a teljes elektromos rendszerre, valamint a világító eszközök és a lámpatestek cseréjére is. Felszereltek 14 darab lámpatestet energiatakarékos, 70W-os nátriumlámpával, melyek sárgás meleg fénye kellemes hangulatot teremt a sportpálya látogatóinak részére. A régi vezetékek bontása után az új vezetékeket védőcsőbe helyezték el, az áram – védő relé pedig a biztonságos üzemeltetés érdekében került beépítésre.
A sportpálya térvilágításának és a pályához tartozó elektromos rendszerek felújításának költsége bruttó 2.059.391 Ft volt.


Népdaléneklési verseny a Bartók AMI-ban
Közel száz tanulót neveztek be hét rákosmenti oktatási intézményből az idei népdaléneklési versenyre, amelyet január 21-én tartottak a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskolában.
A nevezők a szólóének, a kis együttes (2-4 fő), illetve a nagy együttes (5-10fő) elnevezésű kategóriák valamelyikében indulhattak. A korcsoportok szerinti tagolódásnak köszönhetően külön-külön mérettethették meg magukat az ötödik-hatodik osztályosok, a hetedik-nyolcadik osztályosok, valamint a gimnazisták.
A zsűri elnöke R. Szabó István karnagy volt, aki korábban Bartók Béla kerületbeli tevékenységéről írt könyvet, rajta kívül Margetán Máté, a Tarsoly zenekar művészeti vezetője, és T. Baranyi Krisztina magánénekes bírálta el a versenyzők teljesítményét. Szempontjaik között a helyes énektechnika, a szavak pontos ejtése, továbbá a dalcsokrok összeállításának milyensége szerepelt.


Előadássorozat a beilleszkedésről (2)
Az óvodai és az iskolai beilleszkedés nehézségi kapcsán indított három részből álló előadássorozatot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XVII. Tankerülete, valamint a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVII. Kerületi Tagintézménye Rákosmente Önkormányzatával együttműködve. A második előadást január 20-án tartották a Bóbita Óvodában. Dunai Mónika országgyűlési képviselő gondolat-ébresztő szavai nyitották meg a rendezvényt, megalapozva ezzel a két szakértő vendég, Raposa Bernadett és Szerémi Andrea pszichológusok témával kapcsolatos eszmefuttatását.
- Sokak szerint az számít sikeres beilleszkedésnek, ha a gyerekek belesimulnak a csoportba, és mindenki követi a szabályokat. A valóságban azonban akkor beszélhetünk valódi sikerről, hogyha a gyerek a saját egyéniségét megőrizve tud a közösség részévé válni. Az ilyesmi néha konfliktusokkal jár, mégis ez tekinthető a sikeres személyiségindulásnak. - hangsúlyozták a szakemberek, akik hasznos információkkal látták el a témában érintett szülőket.
A programsorozat harmadik állomása január 28-án 17 órától lesz az Újmajor utcai Hétszínvirág Óvodában.


Szülői fórum az Összefogás Óvodában
A 2014-ben az Összefogás Óvodában útjára indított szülői fórum-sorozat sikerére való tekintettel idén is folytatódnak a tavalyihoz hasonló nyitott, tematikus rendezvények. A népszerű programsorozat keretében „Az addikció, a gyermekkori problémás fogyasztás” címmel tartottak előadást január 21-én az óvoda aulájában. A feldolgozott témán belül Takács Péter pszichopedagógus, addiktológiai konzultáns a szülőkkel közösen tekintette át az addikció általános megközelítését, korunk egyik társadalmi problémájának, a kábítószer-függőségnek fontosabb paramétereit és korai stációit. Ismertette továbbá az ún. problémás fogyasztás kialakulásának folyamatát és jellemzőit, egyúttal pedig javaslatokat kínált mindezek megoldására.
- Olyan témákat feszegetnek ezek az előadások, amelyek a gyerekeket érintik, az elhangzottakból pedig a szülők a gyakorlati életben, otthon is tudnak meríteni. – foglalta össze a kezdeményezés lényegét és előnyeit egy édesanya, aki eddig részt vett valamennyi összejövetelen.


A 95 esztendős Horváth József köszöntése
A 95 esztendős Horváth Józsefet Fohsz Tivadar és Szabó Tiborné önkormányzati képviselő kereste fel rákoshegyi otthonában, hogy kifejezze jókívánságait. Az alpolgármester ajándékcsomagot, a helyszínen szintén jelenlévő dr. Mód Kristóf aljegyző pedig az ilyenkor szokásos - miniszterelnök által aláírt – emléklapot adott át a születésnap kapcsán. Az idős bácsi Komáromból költözött négy évvel ezelőtt a kerületbe, vidéken állattenyésztéssel foglalkozott az Állami Gazdaságban. Manapság főként tévénézéssel tölti napjait, és mindig korán nyugovóra tér.


Rajzkiállítás Rákoskerten
„Kedvenc Magyar Mesém” címmel nyílt óvodások rajzaiból kiállítás január 18-án a Rákoskerti Művelődési Házban. A tárlat és az azt követő Karinthy-est a Magyar Kultúra Napja tiszteletére szervezett kerületi rendezvénysorozat első állomása volt. Az eseményen köszöntőt mondott Fohsz Tivadar alpolgármester, részt vett továbbá Hatvani Zoltán rákoskerti önkormányzati képviselő is.
Az alpolgármester a tárlat kapcsán úgy fogalmazott: nagyszerű dolog az, hogy a gyerekek nemcsak az óvodákban, hanem otthon is rajzoltak, sőt sok mesét szüleiktől hallottak. A főszervező intézmény, a Piroska Óvoda vezetője, Dr. Molnárné Bán Ildikó is hangsúlyozta: hagyományos rendezvényeik célja a gyermekek nevelése oly módon, hogy abba a szülőket is bevonják.
A kicsik egy-egy vers elmondásával járultak hozzá a rendezvényhez, majd pedig a Magyar Kultúra Napja előtt tisztelegve az Ascher Oszkár Színház tagjai készültek irodalmi pódiumműsorral. A színészek ezúttal Karinthy Frigyes műveiből válogattak.


Rákosmenti indulók a Bamako rallyn
A Budapest-Bamako amatőr autóversenyzők és a profi kalandorok éves zarándoklata a fekete kontinensre. Egy veszélyes, minimál asszisztenciás tájékozódási verseny, egy hatalmas jótékonysági és közösségi esemény, ahol olyan emberek találkozhatnak, akiket közös cél vezérel és motivál: a kihívásoknak való megfelelés.
Idén tízedik, jubileumi futamához érkezett a Budapest-Bamako autós verseny. Amint az már hagyomány, színesebbnél színesebb és viccesebbnél viccesebb gépjárművek álltak rajthoz január 16-án a Lurdy Háznál, az indulók között pedig egy péceli és rákosmenti különítmény is helyet kapott.
A Rákosmente Oldtimer Egyesület tagjai között van Balázs Ottó, aki ahhoz a péceli ötfős társasághoz tartozik, akik elindulnak az idei, 2015-ös Bamako rallyn. A szervezet elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: megható és felemelő, hogy az egyesület útjára bocsáthat egy olyan csapatot, amely ilyen bizonytalan helyre megy.
- Partnerek voltunk a szervezésben, és ha szükséges, segítünk is mindenben. A történelmi értékek megbecsülése nélkülözhetetlen a kultúr-világ számára. Mi –Rákosmente önkormányzatához hasonlóan - pontosan erre való tekintettel támogatjuk az indulókat. – hangsúlyozta az egyesület vezetője.
Robur még sosem volt jelenaversenyben a Bamako rally megrendezésének eddigi tíz esztendeje alatt. Most pedig kettő csapat is elindult egy-egy ilyen típusú járgánnyal: a szentesiek, és a péceliek. A két társaság között egyébként nagyon jó az összhang, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy mint arról Balázs Ottó beszámolt: van egy vonórúd, amely mindkét járművel kompatibilis, tehát ha bármilyen gond adódik, el tudják vele húzni egymást az esti táborhelyig. Ez azért is fontos, mert odafelé még van, visszafele bizony már nincsen katonai biztosítás az utakon. Akkor mindent önállóan kell megoldani, ezért a túrának ez a része jelenti a legnagyobb kihívást. Ha minden rendben halad, akkor a roburos fiúk február 21-22-én érkeznek majd vissza.
A már megemlített Balázs Ottón kívül Magyar Zoltán, Szirmai Gábor, Jármi Zsolt és Szabó József vág majd neki a hosszú útnak. - Szerencsére öt olyan ember alkotja a csapatot, akik nem nehezítik meg egymás dolgát vitákkal, lázadozásokkal, mindenki tudja, hogy mit várhat. –meséli Ottó. Ki vannak osztva a feladatok, de nemcsak az előrehaladásra koncentrál majd a legénység: azt tervezik, útközben gyakorta forog majd a kamera. Film, sőt Szirmai Gábor afrikai témákat gyakorta feldolgozó író jóvoltából könyv is születik majd kalandjaikból. Emellett pedig jótékonysági megmozdulásaik is lesznek: iskolás gyermekek számára visznek adományokat Afrikába.
Ottó tíz évig kamionozott, megjárta a boszniai háborút, majd azt érezte, hogy ki kell törni, új helyekre eljutni. Nem ismeretlen már számára nagy távolságok megtétele viszontagságos környezetben. Úgy véli, egy régi járművel és egy jó csapattal nagyszerű lesz a Bamako-túra is.
- Ha lerobbanunk, akkor legfeljebb szerelünk néhány órát tökéletes összhang közepette, aztán nevetve megyünk tovább, miután megoldottuk a dolgot. Kihívásként éljük meg ezt mindenképpen. – hangsúlyozta, kiemelve, hogy nem ijed meg a felmerülő nehézségektől.
A csapat tagjai Bamako rallyn való részvétel anyagi feltételeit önerőből teremtették meg, mindenki több évig gyűjtögetett rá. Nem állnak meg azonban akkor sem, ha már túl lesznek a megmérettetésen. Távolabbi tervük egy fél évet magában foglaló Föld körüli út, előreláthatólag ugyanezzel a csapattal. 2016 április 1-jén indulnának, és a riói olimpiát nem kihagyva valósítanák meg grandiózus céljukat, ami rengeteg pénzt és szponzorációt igényel, valamint magas szintű szervezést.
A 2012-es londoni olimpia óta egyébként nem volt a hetven lóerős Robur kisbusz megmozgatva, szét kellett szedni a futóműveket, fel kellett újítani a terepváltót és a generátort, sok időt igénybevett tehát a Bamako rallyra való felkészülés, ami munka és család mellett tényleg nem volt egyszerű.
Horváth Tamás alpolgármester szintén ott volt az indulásnál, és mint kiderült, szívén viseli a kerületi kötődésű csapat sorsát: a roburosoknak már a londoni olimpiára való kijutását is támogatta az önkormányzat. - Nem tudom, mi visz rá embereket, hogy egy ilyen kockázatos útra elinduljanak. Csak csodálni tudom őket. –fejezte ki elismerését a kerületvezető.
Rákosmente másik indulója a Toyota terepjáróval rajthoz álló Gyurman Zoltán volt, aki nem először indul a megmérettetésen.
Mások Trabanttal vágtak neki a Bamakónak, és bár első ízben vállalkoztak erre a túrára, egy évvel korábban a kicsi kocsi próbaútja az Északi sarkkör felé vezetett. Az expedíció két hónapon át tartott zord időjárási körülmények között, és a Bamakóra való felkészülést szolgálta. – mesélte Badár Zsolt, aki civilben hegymászó expedíciók szervezésével foglalkozik.
A Bamako rally életre hívója és főszervezője, Szabó G. András (közismertebb nevén Villám Géza) a rajtnál állva idézte fel a kezdeteket, amikor tíz esztendővel ezelőtt két barátjával ücsörgött a konyhaasztalnál, térkép, atlasz és internetes alkalmazás mellett, és azon gondolkodott, hogy a dakar útvonalán miként lehetne lejutni Bamakóig úgy, hogy minél kevesebben pusztuljunk el a sivatagban. A többi – ahogyan fogalmazott – már történelem. Sok sikert kívánt a versenyzőknek, és jó idegzetet az elkövetkező két héthez
Molnár Márk és Kata motorral készült a Bamakóra, az ifjú házasok nászútjukat vonták össze az öthetes eseménnyel, - mint mesélik - az előző verseny céljánál volt a lánykérés.
- Nagyon hívogató a számunkra felfedezetlen területeket, idegen kultúrákat megismerni. – mondta el a fiatalasszony, aki fátyolban, esküvői csokorral a kezében feszített a hátsó ülésen, az esküvői hagyományoknak megfelelően pedig a tömeg közé dobta csokrát, mielőtt elrajtolt volna férjével Afrika felé. - A motor általában kibír mindent, inkább magunkat kellett tuningolni, hiszen a sofőr meg az utas inkább a gyenge láncszem. A hozzáálláson múlik minden, de mi ketten eléggé fanatikusak vagyunk. –nyilatkozta az újdonsült férj, aki elszántan vágott neki a túrának.
Nemcsak ők hívták fel magukra a figyelmet egyedi öltözetükkel: a versenyzők többségére ugyanígy jellemző volt a mókás öltözékekben, látványos jelmezekben való felvonulás.
A helyszínre látogató Dunai Mónika országgyűlési képviselő a kavalkádszerű hangulattal kapcsolatban elmondta: bár az elindulás napján csak a show-elemeket látjuk, de nagyon komoly sportemberek vesznek részt a túrán, hiszen ez valójában egy nagyon kemény út. Hozzátette: ha ezek az emberek célba érnek, akkor a teljesítményük által a mi hírünket is viszik szerte a világban.
Sidney Van Den Bosch, azaz Miss Earth Hungary indította el a versenyzőket a rajtnál, és mint Magyarország királynője búcsúzott a versenyzőktől, de mint mondta: ő maga is szeretne jövőre a versenyzők között lenni, hiszen az általa megnyert szépségversenyhez hasonlóan az autós megmérettetésben is hatalmas kihívást lát, és ezen a területen is szeretne majd megmérettetni.
Egy másik népszerű és dekoratív induló, Bódi Sylvi számára azonban máris megadatott, hogy a saját csapatával képviseltethette magát a versenyen. Először vesz részt a Bamako rallyn, de mint elmondta, volt már különféle dzsipes túrán, egyszer Namíbiát is végigjárta, társaival 4000 kilométert vezetett le 10 nap alatt. Sylvi nem tart attól, hogy nőként nem tud majd helytállni a versenyben, hiszen – mint mondta – kellően fiúsítva van, így aztán az autóvezetést sem fogja majd kihagyni.
Az induláskor mindegyik versenyző optimista, izgatott és tele van várakozással, ami nem is csoda, hiszen az előttük álló öt hét során ugyanis felejthetetlen élményekben részesülnek. A rendezvény legfőbb célja pedig mi más lehetne, hogyha nem ez.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.